2017. szeptember 21., csütörtök

Hogyan mesélném el egy messziről jött idegennek a magyarok eredetét?

 Őseink eredetéről a tudósok a mai napig különböző elméleteket találnak ki, és vitatkoznak. Egyesek szerint a magyarok ősei nem is az ősmagyarok voltak. Én ezt egy egészen elképesztő dolognak tartom, éppen ezért tetszik, és ebben a szellemben magyaráznék a szerencsétlen turistának, ha egyáltalán érdekli. Feltéve persze, ha a tanár néni gondoskodik tolmácsról, mert én messziről jött nyelveken sajnos nem beszélek.

 Honfoglaló őseink hajótörött marslakók voltak, zöld színük volt, hatalmas fülük, és a fejük tetején csápok, mint a csigáknak. Átlagosan egy méter magasak voltak fejenként. A mi éghajlatunkon viszont szépen fejlődni kezdtek, így ma már nem ritkák a két métert is elérő példányok. Közben a csápjaikat is elvesztették, de a színük csak jóval később, a messziről jött idegen hittérítők hatására változott a mostanira.
Különböző népeket találtak itt a Kárpát-medencében, például avarokat, szittyákat, óbolgárokat meg dákokat. Voltak, akikkel előnyös üzleteket kötöttek, másokat leöldöstek, vagy egyszerűen kitették őket a zöld határon. Legcudarabbul a dákokkal bántak: könyvtáraikat felégették, egyetemeiket bezárták, és teljesen leigázták őket.
Mire őseink teljesen elmagyarosodtak, kitűnően megtanultak lovagolni, nyilazni és kalandozni. A fél világ rettegett a magyaroktól, főleg a nyilaiktól. Rengeteget gyilkoltak meg raboltak Európa- szerte. Persze a többi nép is azt tette, de azok akkor már keresztények voltak.
Később a magyarok is fölvették a kereszténységet, akkor főleg egymást gyilkolták. De volt, akit csak megvakítottak. Amikor emiatt vészesen fogyatkozni kezdett a népesség, befogadtak különböző más népeket, akik lassan mind magyarrá váltak, kivéve a kisebbségeket. Ez a folyamat különben ma is tart, ezt nevezzük hagyományőrzésnek.
Lényegében a honfoglalás és az államalapítás dicsőséges tettei voltak őseinknek, ezekről mi, az utókor mindig nagy elfogultsággal emlékezünk meg.

 Dióhéjban ennyit mondanék el egy messziről jött idegennek, persze, ha további részletek (a magyar konyha kialakulása stb.) érdeklik, kérdéseire szívesen válaszolok. Remélem, ez a rövid ismertetésem nem riasztja el a messziről jött idegen turistát.

A honfoglaláskori régi magyar konyha / Folytatás a posztban

 „Egy nép étkezési kultúrája, szokásai, konyhájának fejlődése az adott nép történelmével szorosan összefügg.” Emellett a magyar gasztronómia története jó példa arra, hogy nem szabad túlbecsülni a modern sütési-főzési eljárásokat, valamint arra is, hogy a régi ételeket sem szabad lebecsülni, mivel az egészséges táplálkozás elemeit mindkettőben megtalálhatjuk.
 "A honfoglalás kori magyar konyhát nem lehet összehasonlítani a nyugat-európai konyhákkal, mert konyhafilozófiája teljesen más volt és gasztronómiai szempontból sokkal magasabb szinten állt, mint a korabeli európai konyhák. A magyar konyhára mindenekelőtt a főzés a jellemző, miként a türk és más keleti népek konyhaművészetében is ez a lényeges vonás. Míg nyugaton inkább sütnek, keleten inkább főznek az emberek; ez az alapvető különbség a gasztronómia tekintetében" (Cey-Bert Róbert Gyula).
Az ősi magyar ételkultúra az életfa szimbólumrendszerében és az öt elem (tűz, víz, a föld, fa, fém) tiszteletén alapult. Ezért az ételek a földön álló, bronzból vagy vasból készített fémüstben főttek, válogatott fahasábokból rakott tűzön, víz felhasználásával. A világfa hármas jelképrendszere az ételek alapanyagaiban fejeződött ki: az égi világot a fán termett gyümölcsök (szőlő és alma), levelek, virágok és a méz; a földi világot a föláldozott állat és a földön összegyűjtött növények és fűszerfüvek (a tárkony és a borsfű); a föld alatti világot a földben megtermett gyökerek, gumók és hagymák jelenítették meg. Az ételeket az ún. „öt íz harmóniája” tette teljessé – az édes, a savanyú, a sós és keserű mellett az erőset is külön íznek fogták fel, akárcsak a mai belső-ázsiai népek.
A leggyakrabban fogyasztott húsféle a birka és a baromfi volt, ünnepi alkalmakkor ló- és marhahúsból készültek az ételek, de fogyasztottak szarvas, jak, sertés és kecskehúst is. A gabonákból (búzából, kölesből, árpából) tejben, vízben főtt kásákat készítettek. A belső-ázsiai konyha jellegzetes étele a „laska”, a kézzel nyújtott tészta, a korabeli magyar ételek között is jelen volt. Kedvelték a mézet és számos egzotikus fűszert is (szerecsendió, szegfűszeg, fahéj, vanília stb.) ismertek. Legjellemzőbb italuk a víz volt, emellett kumiszt, méhsört, és ünnepek vagy áldozati szertartások alkalmával bort is fogyasztottak. Az élelmiszerek tartósításában az aromás füvekkel – kakukkfűvel, rozmaringgal, tárkonnyal – való pácolás dominált; a húsféléket sózással és szárítással is tartósították, majd gyakran porrá őrölték. Egyes tejtermékeket is porítottak.
Honfoglaláskori, ősi gyökerű ételeink: a tarhó, egy joghurthoz hasonlító különleges étel amely az alföldi pásztorok kultúrkörében maradt fenn; a lepénykenyér – a vízzel, sóval gyúrt erjesztetlen tészta, melyet forró kövekre borítva sütöttek át; a keng elnevezésű hsziungu áldozati étel (ősmagyar „pörkölt”) és ennek lédúsabb változata a ta-keng (a „gulyás”). A keng, a hunok áldozati ételének első leírása a Kr. e. 2. századból, Sze-ma Csien Shiji A történetíró feljegyzései című művében maradt fenn, amely szabad fordításban így hangzik: „Végy tüzesre hevített öntöttvas vagy bronz üstöt, és amikor az olyan forró, hogy a belecsepegtetett víz azonnal gőzzé válik, dobjad bele a zsírjával együtt fölaprított disznóhúst vagy a faggyújával együtt apróra vágott birka húsát apróra vágott hagymával. Amikor ezt beledobjuk a forró üstbe, a nagy hő hatására hirtelen kiolvadó zsír vagy faggyú megpörköli a hagymát és a húst.” A kenget és a ta-kenget eleinte nem fűszerezték, hogy megbecsüljék tiszta egyszerűségét.

Antanténusz / Folytatás a posztban

Az Antanténusz egy rövid, verses kiszámoló és mondóka, melyet kisiskolásoknak és óvodásoknak szántak. Több európai nyelvben szerepel a vers különböző jelentésformákkal.
Jelenleg sincs hivatalos álláspont az eredete felől, így a versről sokan elmélkedtek, például Szőcs István Halandzsa-e az Antanténusz? (Utunk, Kolozsvár, 1972) című összefoglalásában Forró László értékes gyűjtésére hivatkozik. Egyes vélemények szerint latin  eredetű vers, csak magyarra nem fordították le értelmesen, és így lett belőle a halandzsa jellegű szöveg, van akik szerint ősmagyar gyermekvers.
Megint mások szerint nemzetközileg elterjedt kiolvasó, az indoeurópai számsor fonetikailag torzított alakja.
A formai nyelve nem mindenhol ugyanaz, népcsoportonként/tájegységenként eltérő, de legelterjedtebb változata a következő:
Antanténusz, szórakaténusz,
Szóraka-tiki-taka-alabala-bambusz(ka)!
Egy kis érdekesség.............
Antanténusz, szórakaténusz, Szóraka-tiki-taka-alabala-bambusz(ka)!
Érdekes módon egy ősi sumér ima, amit egy ékiratos cserépről olvastak le, majd a XX. század elején fejtettek meg a következőképpen szól:
„Anta Dunguz, szur-raga Dunguz, szur-raga digi-daga ala-hala Bambúz”
A nyersfordítás: „Kelj föl Dunguz, szülj reggelt Dunguz, Szülj reggelt, áradj, terjedj, vágjad, űzzed Bambuszt!”
Ennek nagyjából a magyar megfelelője: Süss fel nap, fényes nap, kertek alatt a ludaink megfagynak!
A suméroknál ugyanis a Dunguz a Nap (istenség), a Bambuz az éj (sötétség istene) volt.”

Boldogasszony - Babba Mária

A csíki székelyek, a gyimesi csángók és Moldova csángóságának egy része a csíksomlyói kegyszobrot „Babba Máriának, a Napba öltözött Boldogasszonynak” nevezik
A Boldogasszony és a Nagyboldogasszony összetett alakja a magyar mitológiának, eredete, szerepe és értelmezése azonban a mai napig vitákat szül. Ehhez többek között az is hozzájárul, hogy a huszadik századra a Boldogasszony alakja teljesen egybemosódott Szűz Mária alakjával.
  • A tudósok egy része szerint a Boldogasszony és Nagyboldogasszony ugyanazt az alakot jelöli, és a keresztény Szűz Mária alakjával azonos, egyenesen a kereszténységből származó elem.
  • Más értelmezésekben a Boldogasszony a kereszténység előtt jóval korábban létező mitológiai alak, akit Babba Mária néven ismer a hagyomány. A székely és csángó családok életében fordulópontot jelent, amikor a kisgyerek a Holdra mutatva, felismeri Babba Máriát. Neve a gyimesi csángók körében élő Babba Mária elnevezés, aki egy holdistennő, a Holdat nevezik Babba Máriának, a holdvilágot „Babba Mária lámpásá"-nak, a csintalankodó gyereket pedig a Holdra mutogatva azzal ijesztgetik, hogy „megver a Babba Mária". A népi vallásosságban azonossá vált Máriával, Jézus anyjával, az új hit a régire épült a pogány magyarok között. A keresztény Szűz Mária csak a magyarok körében Boldogasszony, tehát a Boldogasszony nem egy általános keresztény elem, hanem inkább az ősi magyar hitvilág egy részének továbbélése keresztény elemekkel kiegészítve.
  • A „baba” szóalak igen régi, már a sumerek is tiszteltek Baba nevű anyaistennőt.
  • Emellett két külön alakról is lehet szó, feltételeznek anya-lánya viszonyt is a Nagyboldogasszony és a Boldogasszony között.
  • Eredeti neve nagy valószínűséggel a babba lehetett (Gyimes környékén ma is él a hagyomány). A csángóknál még ma is szokásban van, hogy a csíksomlyói búcsú előtt hajnalban megnézték a felkelő napot (imádkoztak) a Kis-Somlyó hegyéről. Úgy tartották ő babba, benne van babba.
  • Elképzelhető a babba sztyeppei eredete is, akár a hun eredet is (mivel náluk nagyon dívott az anya-kultusz).

2000 éves európai eredet - A Tarimi múmiák

 A tarimi múmiák természetes módon konzerválódtak Eurázsia második legnagyobb sivatagának száraz, sóval telített homokjában, a nyugat-kínai Tarim-medence nagy részét elfoglaló hatalmas Takla-Makán-sivatagban.
A leletek régebbiek, mint az Egyiptomból vagy Peruból származó, a világ legépebben fennmaradt múmiái.
A leletek különlegessége, hogy ellentétben az ókori egyiptomiak, valamint az inkák és elődeik múmiáival, ahol a társadalom mesterségesen próbálta megőrizni az emberi testet a túlvilági élet számára, a tarimi múmiák természetes módon konzerválódtak.
 Az 1990-es évek elején különös leletre bukkantak a nyugat-kínai Tarim-medencében. A 2000 éves múmiák szőkék és hosszú orrúak voltak. Az i.e. 1000-ből származó kínai források említést tesznek egy kaukázusi népcsoportról, amely a távoli keleten él, de semmilyen információval nem szolgálnak arról, hogyan és miért kerültek ide. Közéjük tartozik a múzeum emeletén látható loulani szépség, az a 3800 éves múmia, amelynek már külső vonásai is azt sejtetik, hogy nem volt kínai. A nő azonban nem volt egyedül: az ország nyugati sivatagaiban az elmúlt évtizedekben közel 200 hasonló múmiát fedeztek fel.
A leletek vizsgálatakor a tudósok meglepő felfedezésekre jutottak. Olyan technológiák és találmányok kerültek elő, amelyek akkor talán még ismeretlenek voltak a kínaiak számára. Ilyen volt a kerék, a bronz és gyapjúszövet. Ezek a nyomok arra utalnak, hogy nem Kínából, hanem máshonnan származnak.
A Chercheni Embernek hívott múmia a világ legrégebbi ismert nadrágját viseli. Ruházatuk, a csizmáik, az öveik, és a díszes szalagjaik részleteiben a származásukra utaló nyomok rejlenek. A kutatók rábukkannak egy nyilvánvaló motívumra, a skótkockás mintára. Ezt a technikát egyértelműen európainak tartják. Hasonló darabokat találtak ennek a korszaknak a környékén Németország, Ausztria és Skandinávia területén is. Vajon ezek a Kínában fellelt múmiák egy elveszett európai néphez tartoznak? 
A területen az ókorban a görög történészek, köztük Ptolemaiosz által tokhároknak (görög: Τόχαροι, Tokharoi) nevezett népcsoport élt. Az utóbbi évtizedek kutatásai bebizonyították, hogy a tokhárok azonosak a kusánokkal, ill. a jüecsikkel, akik már a hsziungnuk előtt nagy birodalmat hoztak létre, amelyik Koreától az Irtis vidékéig terjedt. Így talán az is lehetséges, hogy a múmiák az ő birodalmukból származtak.
 2003-ban rábukkantak egy új múmiára, aki mellett számos szokatlan tárgyat találtak: hangszereket, csengőket, pálcákat. A férfi a Yanghai Sámán nevet kapta, aki az i. e. 8. század környékén élt. Ez az utolsó fejezete a tarimi nép létezésének. A sámánnál a vizsgálatok szerint marihuána volt, amelyet minden bizonnyal elszívott, és transzba esett tőle. A sámánon talán a legfigyelemreméltóbb dolog a sapkáját díszítő porceláncsigák. Ilyenek a több mint 1600 kilométerre délre, az Indiai-óceánban találhatók.

2007 februárjában Felix Li Jin, a Shanghai Fudan Egyetem munkatársa, Kína egyik vezető népességi genetikusa néhány munkatársával útnak indult a távoli Tarim-medence felé. A kínai hatóságok engedélyt adtak arra, hogy meghatározott számú múmián dolgozzanak. A DNS vizsgálat igen bonyolult eljárás egy több ezer éves holttest esetében. Végül az eredmények azt mutatták, hogy egész Eurázsiából fellelhetők rokonsági ágak, tehát minden bizonnyal vegyes eredetű népközösségről van szó.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...