2018. április 16., hétfő

Párkányi csata / Folytatás a posztban

 Párkányi csata néven ismert az az ütközet, amely 1683. október 7–9. között, két nap alatt zajlott le Párkánynál
1683. szeptember 12-én a szövetséges Habsburg–lengyel felmentő hadsereg szétverte a Bécset ostromló törököket. Bécs felmentéséből bontakozott ki az a támadó hadjárat, amely többek között Esztergomot is felmentette a török uralom alól. Míg a bécsi udvar békét akart kötni a törökkel, Sobieski János lengyel király a török után indult Érsekújvár és Esztergom felmentésére. A hírre Kara Musztafa összeszedte a seregét és megerősítette e városok őrségét. Október 7-én Párkánynál erős török csapatok támadták meg a királyi sereget messze megelőző Sobieskit. Kétezer lengyel katona elesett. Másnap érkezett meg Lotaringiai Károly herceg serege. Így az egyesített felmentő sereg 28 000 katonából állt. A török erők hajóhídon megkezdték a visszavonulást a Duna esztergomi oldalára. Erre a szövetséges vezérkar szétlövette a hajóhidat, majd elfoglalták Párkány erődjét. Mintegy 8000 török a csatatéren maradt, vagy a Dunába veszett.
 A győzelem lendületében a seregek ostrom alá vették Esztergomot. A vár parancsnoka, Ibrahim pasa rövid alku után feladta a várat, és 1683. október 28-ával Esztergom 140 éves török megszállása véget ért. Esztergom a csata után a Habsburg Birodalomhoz tartozott. A csata alatt megsemmisült az esztergomi Duna-híd, ezért ezután kompok jártak a két part között.
Egyes történészek fontosabbnak tartják ezt a győzelmet, mint az ezt megelőző bécsi diadalt. A Magyarország északi részeit megszálló török csapatok visszavonhatatlanul vereséget szenvedtek. Gyakorlatilag lemészárolták a több tízezres török sereget, és az út Magyarország felé nyitva állt. Az alatt a néhány hónap alatt, amíg a török sereg teljesen meg volt semmisítve, Ausztria ellenállása miatt nem sikerült a szövetséges hadak egyesítése, mellyel felszabadíthatták volna Magyarországot.

2018. április 12., csütörtök

Regéc vára / Folytatás a posztban

 Regéc nevét, ami szláv eredetű és szarv, földnyelv a jelentése 1298-ban említik először, megemlékezve arról, hogy a Baksa nembeli Simon fia György Regéc alatt ütközött meg 1285-ben egy, az úgynevezett második tatárjárás során az országra tört tatárok egyik seregével, azonban valószínű, hogy a csata csak a Regéc nevű hegy alatt zajlott, mert a vár akkor még nem állt. Az első biztos adat a vár létére 1307-ből származik, ekkor Aba nembéli Amádé nádor Regécen állított ki egy oklevelet. A várat alighanem az Aba nemzetség tagjai emelték a XIII.-XIV. század fordulója körül.
 A rozgonyi csata (1312) után a vár rövid ideig Petenye fia Péter birtokába kerül, akitől ostrommal kellett a királynak elfoglalnia 1316-ban. Ettől kezdve hosszú ideig királyi tulajdonban volt. Az 1420-as évek végén Zsigmond király Regécet a török elöl Magyarországra menekült szerb fejedelemnek, Lazarevics Istvánnak, majd Brankovics Györgynek adta. 1459-ben már ismét királyi vár volt, de Mátyás már 1464 előtt a Szapolyai családnak adományozta. Szapolyai János halála után, 1541-ben a Serédyek, majd 1560-ban az Alaghy család lett Regéc birtokosa.
 1635-ben Eszterházy Miklós, a későbbi nádor szerezte meg, akitől 1644-ben I. Rákóczi György erdélyi fejedelem ostrommal vette el. I. Rákóczi György 1648 őszén hirtelen meghal, így a regéci vár erődítését és az uradalmi gazdálkodás fejlesztését már nem valósíthatta meg.
 I. Rákóczi György unokája I. Rákóczi Ferenc, választott erdélyi fejedelem, az ország egyik leggazdagabb főura 1666 tavaszán feleségül vette Zrínyi Ilonát. A Wesselényi-összeesküvés leleplezése után I. Rákóczi Ferenc anyja, Báthory Zsófia a jezsuiták közreműködésével kegyelmet könyörgött ki fia számára, I. Rákóczi Ferenc életben maradt ugyan, de a császári kegyelemnek nagy ára volt. Négyszázezer forint váltság mellett a Rákóczi várakba császári őrséget kellett fogadni. Zrínyi Ilona aggodva érdeklődött ez után egyik levelében, hogy Regécet nem vették e fel az "elhányandó várak" jegyzékébe. Ekkor nem csak a gazda, de a vár is kegyelmet kapott. 1676 március 27.-én megszületett II. Rákóczi Ferenc, a csecsemű még nem volt 4 hónapos, amikor meghalt édesapja, I. Rákóczi Ferenc. Ezt követően Zrínyi Ilona gyermekei gyámjának jelentette ki magát, átvette az örökös főispáni méltósággal járó teendőket. 1677-ben érkezett gyermekeivel Regécre, ahol II. Rákóczi Ferenc gyermekkorának első éveit élte. Itt szerezte meg latin tudásának alapjait, itt ismerkedett hazája történelmével. Időközben Zrínyi Ilona érdeklődését felkeltette a bujdosó kurucok vezére, Thököly Imre, Az érdeklődésből szerelem, majd házasság lett.
 Az esküvő után a regéci tárházba vitték Thököly ezüstneműit. 1683 májusában Regécen szervezték a felső magyarországi hadellátó központot, Szirmay Miklós várkapitány gondoskodott róla, hogy Regéc várának pincéi tele legyenek. Zrínyi Ilona ebben az időben itt élt, irányította a vásárlásokat, a várbéli munkát, készítette a zászlókat a nyári nagy hadjáratra. 1685-ben döntő támadásra készültek a császáriak a kuruc seregek ellen, ezért Thököly élelemmel és hadi néppel szerelte fel Regécet. Nem sokkal ezt követően Thökölyt a váradi pasa elfogatta, a kurucok a török ellen küzdő csapatok soraiba álltak, így 1685 november 5.-én Regéc kuruc őrsége is kaput nyitott, azzal a feltétellel, hogy a császáriak oda nem vonulnak be. Nem így történt, Caprara generális a császári rendelet értelmében a várat 1686-ban leromboltatta. Tőből feldúlatott s kiforgattatott a német által.
 Regéc várának hadi jelentősége a Rákóczi-szabadságharc idején már nem volt, az 1701-ben készült jelentés szerint kijavítása aligha lehetséges. A vár ugyan már nem szolgálta az 1703-ban kezdődő szabadságharcot, viszont a regéci uradalom összes javaival annál inkább. A szabadságharcot 1711-ben leverték, ezt követően 1715-ben a Rákóczi javakat elkobozták, így Regéc rövid ideig a kamara kezébe került. 150000 forint kegyadomány fejében 1720-ban Trautsohn Donát Lipót osztrák herceg tulajdonába kerül a regéci uradalom, aki a birtokkal nem sokat törődött.
Az egykor oly dicső vár elpusztított falaiból származó kövek jelentős részét a környékbeli lakosok széthordták saját házaik építéséhez. A Trautsohn család örökös nélkül kihalt, így a regéci uradalom visszaszállt a kamarára, mely 30 évig gazdálkodott rajta.
 1806-ban részben csere, részben királyi adomány címén Bretzenheim Ágost Károly osztrák birodalmi herceg lett az új tulajdonos. A herceg haláláig bérlők gazdálkodtak az uradalmon, a vár gazzal benőtt romjait már csak kirándulók látogatták. 1823-ban az ifjabb Bretzenheim saját kézbe vette az uradalom gazdálkodásának irányítását. A regéci előnevet kapott Bretzenheim Ferdinánd 1855-ben meghalt, az uradalmat felesége – Schwarzenberg Karolina és leánytestvérei örökölték. Ismételt öröklések és eladások következtében az uradalom fokozatosan elaprózódott, széthullott. Az egykori uradalmi központ, a regéci vár a Károlyi család tulajdonába került, a gróf utasítására helyeztek el 1936-ban először emléktáblát az északi torony falán. Emléktáblát azóta több ízben helyeztek el a várban, mára egy sem maradt, köszönhető a vandáloknak. 1949-ben a várat államosították, akárcsak az osztrák főurak, a Magyar Állam sem bizonyult a leggondosabb gazdának, hiszen az elmúlt ötven év alatt semmit nem tett a magyar történelem e jelentős műemléke érdekében. Az utóbbi évtizedek alatt néhány esetben bozótirtás folyt a vár területén, legutóbb az 1980-as évek második felében, ekkor a Bükki Nemzeti Park és az Északerdő Rt. szervezésében.
 1990-től Regéc község Önkormányzata kezdte gondjaiba venni a település számára fontos, egyfajta kulturális és történelmi örökségnek is tekinthető műemléket. Az első években a gondoskodás kimerült a szemét eltakarításában, bozótirtásban, a látogatók által használt utak javítgatásában. 1998-ban elhatározás született, hogy a mindössze 120 lelkes kis község kezdeményezi a nagy kiterjedésű vár régészeti feltárását és állagmegóvását. Egy év előkészítés után, 1999 július 5.-én megkezdődött az első régészeti feltárás Regéc várában, ezzel párhuzamosan kiépült a várat ellátó villamos hálózat. Még ebben az évben kezdetét vette az úgynevezett várút kiszélesítése, hogy a munkálatokban résztvevő személyek és a helyreállításhoz szükséges építőanyag szállítása biztosítható legyen. 2000-ben befejeződött az út kiszélesítése, folytatódott a régészeti feltárás, megkezdődött az állagmegóvás a már feltárt területeken (északi bástya, északi torony környezete). Sajnos minden igyekezet ellenére sem sikerült kellő támogatásokat szerezni 2001-ben és 2002-ben, ezért az állagmegóvás, helyreállítás megtorpant, viszont a vár feltárása folyamatosan haladt. 2003 tavaszán mérföldkőnek is tekinthető helyreállítás vette kezdetét, ami az északi bástya visszaépítését jelentette. Szintén ekkor épül meg a fogadóépület funkcióit ellátó faház a vár bejáratánál.
2004-ben folytatódott a műemlék régészeti ásatása a palotaszárny középső részén, illetve kezdetét vette a várudvar feltárása. A 2005-ös esztendőben csupán kisebb területrendezési munkák elvégzésére nyílott lehetőség a szükséges források hiánya miatt. Egy évvel később, 2006-ban újra lendületet kapott a vár ügye, melynek köszönhetően folytatódhatott a várudvar északi részének régészeti kutatása, ezzel párhuzamosan megkezdődött a palotaszárny középső és északi részének állagmegóvó helyreállítása a Kincstári Vagyoni Igazgatóság támogatásával.

Réka-vár / Folytatás a posztban

 Maradványai körülbelül 200 méter hosszan és 36 méter szélesen terülnek el. A várudvart terméskőből rakott, 3 méter vastag 415 méter hosszú fal övezte. A feltárás során egy kör alapú torony, valószínűleg az őrség épületének maradványai kerültek elő. A várudvar középső részét egy épületsor zárta le, amely mögött a külső vár oldalán egy 10 méter széles árok húzódott. Az épületsor feltehetően egyszintes és fazsindelyes volt. A külső vár oldalán egy többszintes toronyépület állt. A vár keletkezésének pontos ideje egyelőre vitatott. A feltételezések szerint illír vagy kelta eredetű, vagy a későbbi IX. századi frank építkezés emléke. A vár tulajdonosaira egy 1235-ből származó birtokadományozó oklevél utal, mely Bertalan pécsi püspök birtokszerzeményeit rögzíti. Az oklevélben Máza köz|ség határleírásánál szerepel két ízben is Nádasd falu, a nádasdi britek földje "cum terra britanorum de Nadasth" elnevezéssel.
 J. Abbot angol történész leírása szerint 1022-ben Szent István korában két angol herceg jött Magyarországra. Az egyik herceghez, Edwardhoz adta feleségül Szent István egyik leányát. Az ebből a házasságból született gyermeket Skóciai Szent Margitként tisztelik, aki feltehetően a nádasdi várban született.
 Valószínűleg földvár volt Margit idején és a fennmaradt romok a XIII. századból származnak. A vár első okleveles említése 1309-ből maradt fenn. A nép Rékavárnak nevezi. A vár pusztulásának okai ismeretlenek, a mohácsi csata után már nem említik. A vár maradványait a környékbeli lakosok hordták szét lakóházaik és malmaik építéséhez.
 A vár Nádasd felé eső része töltötte be a külsővár, míg az Óbánya felé eső része a belsővár szerepét. Az igen szerény "palota" egy földszintes fazsindelytetővel fedett épület volt. A várudvar közepe táját keresztező építménysor északnyugati részén egy feltehetően többszintes, 8x4,5 méteres toronyépület állt. Hasonló funkciót tölthetett be a belső vár délnyugati végén álló kerek toronyépület. Feltételezhető, hogy a tornyokhoz egy-egy felvonóhíd vezetett az alatta mélyedő sáncok felett.



2018. április 4., szerda

A Tatabánya hajó utolsó útja


TATABÁNYA magyar lajstromból való törlése előtti utolsó útján, 2010 július 17-én Dunabogdányban készült felvétel.
A recesszió a vízi szállításban is érezteti hatását, elsősorban az építőiparból közismert módon, ahogy a fizetésképtelen megbízók az elvégzett munkát nem, vagy csak nagyon késedelmesen fizetik ki. A bizonytalan pénzügyi helyzetben a TATABÁNYA tulajdonosai már korábban eladásra hirdették hajójukat. A hirdetésre hosszú idő után meglepő módon egy görög vállalkozó jelentkezett, aki a folyamra épült vontatót kikötői boxerhajóként kívánja alkalmazni a pireuszi kikötőben. A viszonylag hosszú, két nem távvezérelt főgéppel rendelkező, nem tengerálló anyagokból épült hajó nem igazán tűnik alkalmasnak erre a feladatra. A hajó éppen ezért nem is görög, hanem az igen laza regiszteri követelményeket állító panamai lobogó alá kerül. Néhány kisebb módosítás után várhatóan augusztus végén, szeptember elején – feltehetően nem saját erejéből, hanem valamilyen tolatmány bárkái közé sorolva – a hajó utolsó dunai útjára indul. A közép-dunai vontatósorozat utolsó eredeti formában megmaradt példánya így lesz egyben az utolsó Duna-tengerjáró hajó is. A tengerre való távozásával már csak a SOPRON és INOTA vontatók, valamint egyes részleteiben a TATABÁNYA tolóvá átépített testvérhajója, a SZOMBATHELY őrzik a valamikori magyar hajó- és hajógép építés, és a hazai vontatóhajózás dicsőséges emlékét.
A TATABÁNYA 2010. szeptember 3-án hagyta el végleg Budapestet

Utólagos kiegészítés 2011. február 20.
A cikk szövege 2010. augusztusában készült el. Ekkor még csak találgattuk, vajon milyen célja lehet a vásárlónak a hajóval; tényleg a tengerre akarja-e vinni; fog-e erre egyáltalán bármilyen engedélyt kapni. A leghihetőbb forgatókönyvnek a biztosítási csalás tűnt. Miután a hajót júliusban törölték a magyar lajstromból, az Európai Unióban már csak nagyon komoly átépítések után lett volna újból üzembe helyezhető. A TATABÁNYA 2010. szeptember 3-án hagyta el Budapestet. Az önerőből mozgásképes, ámde erre engedélyekkel már nem rendelkező hajót az INOTA vontató vitte mellévett alakzatban, egy leselejtezett uszály társaságában. A Budapestről való eltávozás után információink már nagyon hézagosak. Hetekig állt a hajó a szerb, majd a román határon;
December közepén a görög tulajdonos még információt juttatott Magyarországra, hogy sikeresen megérkeztek Pireuszba, és a TATABÁNYA nagyon szépen teljesített; pár nap múlva azonban kiderült, hogy ennek a fele sem igaz. A hajó december 5-én Isztambultól északra három uszályból álló vontatmányával viharba került és süllyedni kezdett. Az egyik uszály el is süllyedt. A nagyobb katasztrófát megelőzendő közelben tartózkodó boxerhajók a TATABÁNYÁ-t és a két uszályt a homokos, sekély tengerpartra tolták ki;
A török Deniz TV-ben riport is készült az eseményről. Az akció közben egy másik uszály kettétört, a hattagú bangla-desh-i személyzetet azonban sikerült megmenteni. A töredékes hírek szerint a személyzet tagjai december 5-én nem voltak kihallgatható állapotban. A Magyar Hajózásért Egyesület részben az isztambuli magyar konzulátuson keresztül, részben a török parti őrségtől közvetlenül próbált információkat szerezni a balesetről és a hajó további sorsáról. A hírek szerint a hajó a hajóbontó iparágáról híres törökországi Alagia-ba tartott E sorok írásakor annyit tudunk, hogy a hajó jelenleg még mindig a partra futtatás helyén áll, és a tulajdonos minden felelősséget elhárít magától.

2018. március 25., vasárnap

Zrínyiújvár / Folytatás a posztban

 Zrínyiújvár, vagy más néven Új-Zrínyivár (horvátul Novi Zrin) egy Zrínyi Miklós magyar–horvát szabadsághős által épített erősség a Mura folyó mellett, a Somogy megyei Őrtilos külterületén (de a zalai Belezna vasúti megállóhelyétől közelíthető meg legkönnyebben). Jelenleg is végeznek területén régészeti feltárásokat.
 A vár építését a bán azért kezdte el, hogy védelmet biztosítson a horvát területek, valamint a déli osztrák tartományok számára, alapítása azonban kifejezetten ellentétes volt a korábban megkötött békeszerződések előírásaival.
Zrínyi Miklós 1661-ben kezdte el építeni a várat egy németalföldi hadmérnökkel. A kanizsai törökök előzőleg terepfelméréseket végeztek egy 2000 fős sereggel, mert ők akartak itt egy újabb erősséget emelni; erre a bán hamar rájött, és meg kívánta előzni őket a szándékukban. A lassan felépülő várnak családja származási helye, Zrínyi után adta a nevét. Egy, a korábbiaknál sokkal komolyabb erődítményt kívánt létrehozni, mert a közelben álló Légrádnak nem kedveztek a környezeti és terepviszonyok, különösen tavasszal, amikor a Dráva áradása a vár alatt tetőzött. Ráadásul a török portyázóktól sem tudta olyan hathatósan védeni a Muraközt, Szlavóniát, a Dráva és a Száva közét, sőt még Stájerországot, Krajnát és Friault sem.
A vár pontos elhelyezkedése sokáig bizonytalan volt, de Montecuccoli generális 1664-es, a vár török ostromát megelőzően készített, a csapatai elhelyezkedését ábrázoló vázlat alapján helye viszonylag pontosan behatárolható.




A vázlaton felismerhető a ma Principális-csatornaként ismert vízfolyás (a rajz felső szélétől lefelé kanyargó vízfolyás), amelynek bal partján, a Mura völgyének magaspartján található az erősség. A vázlatnak megfelelő helyen, amely Belezna község külterülete, kopjafás emlékhely található.
Zrínyi leginkább Muraköz a védelmét akarta erősíteni, valamint kiépíteni egy támaszpontot, amelyből kiindulva megkezdhetik Kanizsa visszafoglalását, s ahonnan további hadjáratokat indíthatnak a törökök uralta területre; egyébiránt a törököknek Kanizsával való összeköttetését is gátolta az új erősség. Zrínyiújvár ugyanakkor a hosszabb távú török portyázásokat is megakadályozta, melyek olykor az osztrák területeket is sújtották. Innen jobban figyelemmel tudták kísérni a török hadmozdulatokat, és azok ellen gyors ellenintézkedéseket tudtak tenni.
Habár a vár nem felelt meg a legkorszerűbb követelményeknek, s további építések lettek volna szükségesek, amit pénz hiányában nem lehetett megtenni, több funkcióját mégis sikeresen ellátta.
A vár építését a bécsi udvar a béke fenntartása érdekében hiába próbálta megtiltani, Zrínyi ennek ellenállt. A törökök is panaszt nyújtottak be, de mindhiába; 1661-ben született egy osztrák-török megállapodás a vár lerombolásáról, amelyre végül nem került sor. A konfliktus éleződésével Zrínyiújvár építését a törökök a névleges indokok között említették az 1663–1664. évi háború megindításakor.
Kanizsa 1664. májusi, sikertelen ostroma után az egyesült keresztény seregek Zrínyiújvár alá vonultak el a beérkező Köprülü Ahmed nagyvezír vezette török fősereg elől. A haderő zöme átkelt a Mura folyón, hogy bevárja az észak felől érkező Raimondo Montecuccoli császári főparancsnok vezette seregeket. A várban kb. 1900 katona maradt, akik Horváth András kapitány vezetésével kíséreltek meg ellenállni a június első napjaiban megindított módszeres török ostromnak. A felmentőként várt Montecuccoli hadai június 15-én érkeztek meg a vár közelébe, azzal a határozott paranccsal, hogy tartóztassa fel a török fősereget mindaddig, amíg a Duna mentén a Rábához nem érkeznek a Rajnai Szövetség egyesült erői, majd pedig visszavonulva csatlakozzon ahhoz. Ilyen körülmények között Montecuccoli nem avatkozott be Zrínyiújvár ostromába; magának Zrínyinek az ellenkezése dacára végül június 30-án úgy döntött, hogy kiürítteti és felrobbantja a várat, hogy az ne kerüljön a nagyvezír seregeinek kezébe. A parancs végrehajtása előtt azonban a janicsárok döntő rohamot vezényeltek, aminek a megzavarodott helyőrség nem tudott ellenállni, így a vár még aznap elesett. Az ostromnak 1266 védő esett áldozatául, köztük volt a vár kapitánya, Horváth András is. A nagyvezír július 7-én felrobbantotta a várat, amely eltűnt a föld színéről, soha nem építették újjá.
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kutatásai szerint a vár Őrtilos és Belezna község között terült el.
Elhelyezkedése
Zrínyiújvár (Somogy megye)
Zrínyiújvár
Zrínyiújvár
Pozíció Somogy megye térképén
é. sz. 46° 19′ 27″k. h. 16° 52′ 43″
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...