2015. július 23., csütörtök

Soós Imre halála máig tisztázatlan / Folytatáshoz kattints a posztra

Feleségével együtt lett öngyilkos a magyar színész! Tisztázatlan körülmények között haltak meg
A mélyszegénységből érkezett Soós Imre előtt szép jövő állt: alig 17 évesen már a Színművészeti Főiskola diákja volt, 20 évesen pedig eljátszhatta a magyar filmtörténet egyik meghatározó alkotásának főszereplőjét, Lúdas Matyit.
A színész előtt ezután minden ajtó megnyílt, a filmezés mellett színházi szerepeket is kapott, sőt, úgy tűnt, a magánélete is szerencsésen alakul. Ám 25 éves korára az idegei felmondták a szolgálatot, nem tudta feldolgozni a hirtelen jött sikert, és 1957. június 20-án öngyilkos lett. Feleségével, dr. Perjési Hedviggel együtt máig tisztázatlan körülmények között holtan találták pesti garzonlakásukban.
Érettségi után (nagyon nehezen szerezte meg, hisz alig tanult gyerekként) egy évvel már eljátszotta a Lúdas Matyi címszerepét (Karlovy Varyban a legjobb férfi alakításért járó díjat is elnyerte), majd a Dalolva szép az élet, a Civil a pályán és az Állami áruház főszereplője lett. Csak ezután végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán, ahol tanárai zseninek tartották. 1954-ben már a debreceni Csokonai Színház tagjaként lett Jászai-díjas, egy év múlva pedig Törőcsik Marival minden idők legjobb tizenkét magyar filmjének egyikében, a Körhintában lett kultikus főszereplő. Később haláláig a Madách Színház tagja volt.

Hogy mik vezettek depressziójához, alkohol       problémáihoz?


- Pestre kerülésekor hirtelen lett ismert és elismert. - Kevés iskolája miatt sokat küszködött a fővárosban.- Színésztársai nehezen viselték el neki, hogy könnyen tanulja a szerepeket, irigykedtek rá.- Miután Debrecenbe került a főiskola után, „reklámparasztnak” tartották, olyan embernek, akit a politika emelt ki a szegényparaszti sorból. Nem nagyon fogadták be.- A sajtó felkapja a politika bátorítására, de magára is hagyja a Körhinta világhírneve után, amikor már „más volt a sláger”. Önmagában keresi a hibát.- Nem mehetett el a Világifjúsági találkozóra, mert a hatalom szerint paraszt volt, aki nem tudott volna viselkedni.

- Nagy szerelme, Ferrari Violetta elhagyja az országot.


Dajka Margit és Kiss Manyi szinte testvéri, anyai szeretettel pátyolgatták a fiatal Soós Imrét. Hiába, mert Soós ivott, egy alkalommal pedig öngyilkossági kísérlete miatt a pszichiátriára szállították. Ott ismerkedett meg későbbi feleségével, dr. Perjési Margittal. Szenvedélyes volt a szerelem, és végzetes is. Sokat veszekedtek, de ragaszkodtak is egymáshoz.




1957. június 20-án találtak rájuk otthonukban. Kinyitották a gázcsapot a hivatalos vizsgálatok szerint, de Soós Imre biztosan menekülni próbált, mert véres körmökkel találtak rá, kaparta a bejárati ajtót… Találtak egy búcsúlevelet is, és ezután - hibásan - a nyomozást nem folytatták idegenkezűség megállapítására (másnapra még a lakást is kitakarították), pedig körme alatt egy harmadik ember bőrdarabját találták meg.
Sosem tudjuk meg, mi történt pontosan.


7 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Szomorú hogy ennyire fiatalon hagyta itt a földi létet nagy űrt és egy tehetséges színész vesztett hazánk

    VálaszTörlés
  3. Dr.Perjési Margit van a Hedvig helyett a pszichiátriás résznél.

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  5. https://bolasangek.blogspot.com/2018/10/prediksi-real-sociedad-vs-girona.html

    VálaszTörlés
  6. Szép fiatalember is volt és tehetséges is. Nagyonm sajnálom.

    VálaszTörlés
  7. Máig érően fájdalmas történet. Érthetetlen is, bár sok a "magyarázó" körülmény. Mindig ártalmas volt, ha a politika belenyúlt a művészetek és a színházak világába. Más színészeink pályája is vakvágányra futott vagy öngyilkossággal végződött akkortájt. Domján Editet is máig gyászolom.

    VálaszTörlés

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...