2017. november 26., vasárnap

A Vértes szellemfalujában / Folytatás a posztban

Biztos sokan látták már a Komárom-Esztergom és Fejér megye határánál álló elhagyatott templomot az út mentén. Kőhányáson azóta nem legelik le a bokrokat a szarvasok, amióta az egyik ott lakó elkezdett kutyákat tartani. Egyikük a háromból...
Környe és Csákvár között, Komárom-Esztergom és Fejér megye határán egy kis, út mentén álló templomra lehetünk figyelmesek. Ez az Avilai Szent Teréz tiszteletére épített kápolna, amely 1753 óta áll jelenlegi helyén, igaz, már nem az eredeti állapotban: 2013-ban újították fel.
A templom mellett kis utca húzódik, amely két-három perc alatt kényelmes tempóban végigsétálható, és amely mentén összesen 15 házat lehet megszámolni: többnyire hosszúkás, vályogból készült parasztházak ezek, az út végén pedig szinte egyből az erdőben találhatjuk magunkat.
Kőhányást Mária Terézia alapította a XVIII. század közepén, Steinhau néven. A József-kori népszámlálás alkalmával 68-an lakták a területet, ahol 1818-ban már iskola is működött. A birtok mellett vezetett az Esterházy-család két birtokközpontját, Csákvárt és Majkot összekötő út, amelyet 1925-ben országúttá építettek. Ma Gánthoz tartozik, ami 8,7 kilométer távolságban található. A Vértes kellős közepén elhelyezkedő Kőhányást Csókakőtől 25, Szártól 20, Oroszlánytól és Csákvártól pedig egyaránt 13 kilométer választja el.
 A porták legtöbbjén nincs élet. Ennek okára egy idős házaspár ad választ, akiket a borongós novemberi időjárás sem tartott vissza attól, hogy Tatabányáról Kőhányásra jöjjenek kirándulni. Tőlük tudjuk meg, hogy a kis településrészen csak néhányan élnek, a házak többségét üdülési célokkal tartják fenn a tulajdonosok. Mint mondják, ők már 15 éve járnak ide, és alig találkoztak még itt lakókkal. (Túrázókba ellenben gyakrabban bele lehet futni, ugyanis Kőhányás mentén húzódik a Kék túra útvonala.) „Az utca végén pár házban laknak, ott tessék próbálkozni”, hangzik a tanácsuk.

„Elég spártai élet ez”

A kis utcán két ház tűnik lakottnak. Az egyik frontját kerámiatálak és kerti szerszámok díszítik. A tulajdonosa egy idősebb férfi, aki 2011-ben költözött ide Budapestről, és sikerül is néhány szót váltani vele.
– Elég spártai élet ez – jelenti ki. – Nincsen bolt, de még orvos sem, tehát aki beteg, ne költözzön ide. A legtöbben a 13 kilométerre fekvő Oroszlányba járnak orvoshoz.
Más furcsaságot is megtudunk tőle, amelytől végképp úgy érezhetjük, mintha a múltba kerültünk volna.
„Se a gáz, se a víz nincsen bekötve, és a térerő sem az igazi”
– állítja az idős férfi.
És a Google streetview-s autója se vette a fáradtságot, hgy bejárja a pár méternyi „települést”, így csak a főút mentéről leshet be oda az, aki a neten talál rá.
 Mint mondja, a település annyira közel van a természethez, hogy az erdei állatok, mint például a szarvasok nem ritkán a házak között sétálgatnak. Ottjártunkkor ugyan semmi ilyesmit nem tapasztaltunk, a vadon közelségét azonban egyértelműen érezzük: a városi embernek elsőre szoknia is kell azt a tiszta levegőt, ami itt a tüdejébe kerül. Annak a néhány autónak a kipufogóbűzét, amelyek olykor elhúznak a főútvonalon, nem is lehet érezni.
A nyugdíjas férfi azonban már indul is a dolgára, tőle tehát nem tudunk meg többet, de a kíváncsiságunk már szinte a Vértes legmagasabb fáinak csúcsát ostromolja: vajon milyen meglepetést tartogat még Kőhányás? Milyen lehet itt élni, szinte a külvilágtól elzártan?
Csak egy házzal kell arrébb mennünk, hogy választ kapjunk.
 Kőhányás másik, életvitelszerűen lakott háza előtt állva elsőként a szépen gondozott kert tűnik fel. Becsengetnénk, de csengőt sehol nem látunk. Kutyák ugatnak a kerítés mögött, a zajra pedig a házbeliek is előjönnek az épületből. Amint elmondjuk jövetelünk célját, Németh Sándor, a házigazda barátságosan invitál be a birtokára.
– Gánt-bányatelepen kezdtem az életemet, kiskoromban költöztünk be a szüleimmel Székesfehérvárra. Mindig is „hegylakó” voltam, az Alföldön nem is tudnék mit kezdeni. 1998-ban egy hétvégi házat kerestem, amikor megláttam ezt az épületet, amely ráadásul épp eladósorban volt. Megvettem és az eredeti állapotának megfelelően, de a mai komforthoz igazodva felújítottam, szinte minden munkát magam csináltam. 2005 novemberében költöztünk ide a feleségemmel és a fiammal, azóta itt élünk, innen járunk be dolgozni Fehérvárra – árulja el idekerülésének történetét a ház ura, miután helyet foglaltunk a konyhában.

A szomszéd, a fiam, meg én

– Három állandó, ide bejelentett lakosa van Kőhányásnak: a szomszédom, a fiam meg én. Azt szoktam mondani, hogy én vagyok itt a polgármester, a tanító, a jegyző, a plébános és a nép – neveti el magát a bajusza alatt, majd azt is elárulja, miért nem lát sok esélyt „szavazóbázisának” növekedésére.
– Az ember a XXI. századra egy urbánus lény lett, itt pedig szinte a nullával egyenlő az infrastruktúra: se bolt, se orvos nincs. A városlakók számára a gáz magától érkezik a vezetékeken, de itt ugye az nincsen, és ez sokak számára riasztó, akárcsak az, hogy a vezetékes víz sincs bekötve…
„Mi esővízzel főzünk, mosunk és tisztálkodunk.”
… Természetesen előtte átengedjük egy több szűrőből álló rendszeren, de ivásra így sem alkalmas, ezért palackozott vizet fogyasztunk. Egyébként bevittem Fehérvárra, és a laborban megvizsgáltattam: kérem szépen, tisztább és lágyabb, mint a fehérvári csapvíz. A mosogatógép szinte gyári állapotú, mivel nem pusztítja a vízkő. A kávénak például valóban kávéíze van, a teának teaíze, a húsleves pedig valami mennyei!
Kőhányás
A kávét megkóstolva egyből igazat kell adnunk a házigazdának: sokkal jobban érződnek az aromák, mint a megszokott, városi csapvízből készült fekete esetében. Az amerikai konyha egyébként is érdekes kontrasztot kínál a mikróval és a mosogatógéppel, valamint a régi időkre emlékeztető, fával működő tűzhellyel, és a nehéz vasedényekkel.
A házban három fatüzelésű cserépkályha üzemel, amelyek „hajtóanyagát” az épület hosszanti oldala mentén akkurátusan elrendezett hasábfa szolgáltatja. – Csákvárról hozatjuk a száraz fát, ami nem kormol, és nem marad vissza kátrány sem – mondja Németh Sándor, és ha valaki, ő aztán tudja, mitől döglik a légy, hiszen a Fejér megyei Kémény Zrt. vezérigazgatójaként pontosan tisztában van a tüzeléstechnikai kérdésekkel és problémákkal.

„Parasztjacuzzi” a 264 éves házak között

– Ezek a házak 1753 óta itt állnak, szinte az akkori állapotukban – döbbent meg minket a házigazda, mikor kilépünk a házból, hogy a telket bejárjuk. – Tudni kell, hogy egy hatalmas dolomitpadlón állunk, melyet csupán 20-30 centiméter vastagon borít termőföld. Ezért nem áznak be alulról az épületek. Az enyém is felülről ázott be: az előző tulaj levette a tetőt, ezért mikor megvettem, az egészet el kellett bontani, és újraépíteni. Csak a boltíves pincét tudtam megmenteni, amely most ciszternaként szolgál. Mióta itt élünk, mindössze kétszer fordult elő, hogy hozatnom kellett a vizet.
Az udvar egyik részén szabadtéri tűzhely áll, valamint egy kisebb, néhány négyzetméteres faépületre is felfigyelünk, amiről megtudjuk, hogy fürdőház, de Németh Sándor egyszerűen csak parasztjacuzziként említi. – Csak víz kell hozzá, és parajdi só – mondja. – A bódét az itteni időjárási viszonyok miatt emeltem fölé, mert nem szeretem, ha lobogtatja a fülemet a szél. Ha begyújtanék, akár ma is lehetne használni, de mi csak tavasztól szoktuk.
A Szent Teréz-kápolna Kőhányáson
Németh Sándor állítja, itt szinte mindig fehér a karácsony, ha nem a hó, akkor a zúzmara miatt. Olykor az egy métert is eléri a hó szintje, és ilyenkor bizony csak a lapátolás segít.
– A telek végében egyből kezdődik is az erdő. Néha csak úgy kiülök ide esténként, és figyelem az erdőt. Megesett, hogy előttem futkorásztak a vaddisznók. Sőt, egy időben saját rókám is volt, amit én etettem. Sunyinak hívtam. Előfordult már az is, hogy csámcsogásra figyeltem fel, és amikor kimentem a házból, egy szarvast láttam az utcán, amint épp a legnagyobb nyugalommal legelte a kerítésen lévő borostyánt. De mióta kutyákat tartunk, ilyen nem történt – oszt meg velünk néhány sztorit a házigazda. – Itt hatalmas nyugalom van. Érzi a csendet? Este még drámaibb…
Forrás : KEMMA

2017. november 23., csütörtök

Ma már tudják, hogy melyik épületben halt meg Valentinianus császár

Igazi ritkaságszámba megy, ha egy római császárról kiderítik a régészek, hogy hol halt meg. Az meg még ritkább, ha a tragédia pontos helye épületre pontosan ismert. Nagy a valószínűsége annak, hogy a 364 és 375 között uralkodó Valentinianus esetében még a GPS koordináták is megvannak.

1642 évvel ezelőtt járunk, a Római Birodalom napjai meg vannak számlálva. A mai Dél- Komárom területén található Brigetio polgárvárosa elnéptelenedik, a katonaváros kiürül, hiszen Pannónia határvidékét állandóan sújtják a barbár törzsek betörései. De a legiotábor még áll, sőt építkezések folynak. A Birodalmat 364 óta irányító Valentinianus császár a folyamatos barbár támadások visszaszorítása érdekében Göd térségében erődöt emeltet. A föld itt már a kvádok tulajdona, akik tiltakoznak az építkezés ellen. A munkálatokat felfüggesztik, de a béketárgyalásokra érkező kvád királyt a rómaiak megölik. Erre 374 nyarán a kvádok szövetkeznek a szarmatákkal és betörnek a Birodalomba. Erőszakra erőszak lesz a válasz, a császár a következő évben büntetőhadjáratot indít ellenük. Végül a kvádok 375 őszén béketárgyalást kezdeményeznek, melyre a brigetioi légiotáborban kerül sor.

- A megbeszélés jól indult, a kvádok alázatosan bocsánatot kértek, majd mégis felrótták az uralkodónak a gödi erődépítés jogtalanságát. Valentinianus hirtelen haragú császár volt, és ezen annyira felbosszantotta magát, hogy agyvérzést kapott és hosszú haláltusa után életét vesztette - mondta el dr. Bartus Dávid az ELTE Régészettudományi Intézetének adjunktusa.

A történtekről egyébként Ammianus Marcellinus történetíró tudósította az utókort. Akitől tudjuk, hogy a római babona szerint a császár halálának több előjele volt. Útközben megszállt Savariában, ahol összedőlt az a kapu, amin érkezett. A szerencsés visszatérés érdekében ugyanazon a városkapun kellett volna távoznia, amelyiken érkezett, ő azonban nem várta meg, amíg az utat megtisztítják, és egy másik kapun hagyta el a várost. A halála előtti éjszakán távol lévő feleségéről álmodott, aki kibontott hajjal, gyászruhában ült az ágyán, másnap reggel a lova nem engedte a császárt a nyeregébe szállni.

- Adódik a kérdés, hogy Valentinianus miért hagyta el a savariai aula Palatina nyújtotta luxust és jött Brigetioba? Az idei ásatásoknak köszönhetően, amit az ELTE és a Klapka György Múzeum közösen végez, ma már tudjuk a választ. Azért, mert itt Brigetioban egy ugyanolyan impozáns épület várta - magyarázta dr. Bartus Dávid.

A régészek ugyanis a molaji városrészben korábban készített légi felvétel alapján tudták, hogy egy nagy kiterjedésű épület húzódik a búzamező alatt. Arra, amit találtak, azonban ők sem számítottak. Az építés hat különböző periódusát sikerült elkülöníteniük, melyek közül a legutolsó a számunkra legérdekesebb. - Egy 600 négyzetméteres, két méter mély alapfalú épületről beszélünk, aminek masszív és impozáns falai voltak. Hasonlóakkal még csak nem is találkoztunk Brigetio területén. Az itt fellelt bélyegtéglákat Valentinianus katonai elöljárói készíttették, tehát az épületet a 370-es években emelték. Minden valószínűség szerint ebben az épületben maga a császár is megfordult, sőt jelenlegi ismereteink szerint az sem kizárt, hogy ebben az épületben hunyt el - mondta el dr. Bartus Dávid.

Az ELTE és a Klapka György Múzeum régészeti feltárása jövő év nyarán ugyanazen a területen folytatódik majd. Dél-Komárom önkormányzata konzorciumi tagként a napokban egy pályázatot nyújtott be. Amennyiben sikeresek lesznek, úgy egy 7 hektáros látogatóközpont felállítására nyílik lehetőség az ásatás területén.
Valentinianus császár és a kvád követek történetéhez még annyi adalék, hogy a sors fintoraként a kvád királyságot is a népvándorlásnak az a hulláma söpörte el, amelyet addig a Római Birodalom erődített határa tartott vissza a nyugatra vonulástól. Brigetio impozáns épületének falai pedig nem csak egy császárt láttak. I. Valentinianus kisfiát apja halála után a táborba hozták, ahol II.Valentinianus néven császárnak kiáltották ki.
(bumm/se)

2017. november 5., vasárnap

Épen maradt hun sírokat találtak Kínában

 Tizennyolc épen maradt hun sírt találtak régészek Kína középső, Honan tartományában - hangzott el szerdán a kínai központi televízió híradásában.
 Szen Ven-sze, a kínai tudományos akadémia munkatársa az újságíróknak elmondta, hogy körülbelül 1,8 ezer éves sírokról van szó, amelyek azokból az időkből valók, amikor a hunok Kína területén vándoroltak a Han-dinasztia uralkodása idején. Minden sírkamrát belülről téglával raktak ki, s ezért nem sorolhatók a Kínai-alföldön fellelhető más ismert temetkezések közé.
A sírok meglehetősen jó állapotban vannak, mindegyikükben találtak tárgyi leleteket, például bronz főzőüstöket, amelyek oldalán két lyuk van, amelyekkel a tűz fölé lógatták őket. Szen szerint jellemzően a nomád népek használtak ilyen edényeket.
A főzőüstökön kívül gyöngysorokat, aranyfülbevalókat, tőröket és más használati tárgyakat találtak a sírokban. A kutatók szerint hunok használták őket, vagy olyan népek, amelyek közvetlen kapcsolatban voltak velük.
A kínai szakértők hangsúlyozzák, hogy különösen értékes leletekről van szó, mivel az összes eddig ismert hun sírral szemben ezeket nem fosztották ki, ezért fontos részletekkel szolgálhatnak a hun korszak tanulmányozásához.
A sírokat novemberig feltárják, és ezután hozzáláthatnak a leletek tanulmányozásához.
(MTI)

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...