Déva vára / Folytatáshoz kattints a posztra

Déva vára hajdani erődítmény az Alsó-Maros mentén, a Déva város fölé emelkedő hegyen, egy 250 méter magas sziklán.
Déva vára kicsiny, jelentéktelen erősség volt az Erdély szívébe vezető úton, a Maros bal partján. Hadi értéke igazán csak a 17. században volt, mikor Várad elfoglalása után egyedül ez a vár állhatott ellen egy esetleges további török inváziónak – a helyzet azonban gyorsan változott, és szerepe egyre csökkent, bár teljesen csak a 18-19. század fordulóján veszítette el jelentőségét. Ma romos állapotban van.
A vár számos birtokosa közül a legjelentősebbek Hunyadi János, Szapolyai János, Bocskai István és Bethlen Gábor.
A Várhegyen már az ókorban, dákok és a rómaiak idejében is emelkedett erődítmény. A várat a tatárjárás után IV. Béla építtette újjá, s 1264- től említik a korabeli oklevelek. 1264. augusztus elején itt győzte le V. István híve, Csák nembeli Péter az István ifjabb király és IV: Béla király közötti belháborúban a IV. Béla pártján álló kunokat, egyeseket megölve, másokat fogságba vetve. 
1302-től a dévai vár volt az erdélyi alvajdák székhelye. 1580 körül a katonai jelentőségű várat ismét megerősítették. 1550 novemberében itt aratott győzelmet enyingi Török János, hunyadi főispán Kászim török pasa előhadain. A 16. században ebben a várban raboskodott Dobó István, az egri hős, aki Izabella királyné parancsára került fogságba. A dévai vár börtönében szenvedte el rabsorsát Dávid Ferenc, Erdély első unitárius püspöke, aki itt halt meg 1579. november 15-én. 1603. szeptember 9-én itt akarta kivégeztetni Basta osztrák tábornok az Erdélyi Fejedelemség főurait. 1657-ben a török nagyvezír foglalta el a várat.
A Rákóczi-szabadságharcban, 1704-ben kuruc kézre jutott, de Csáky András három heti ostrommal 1706-ban visszafoglalta. 1705 novembere és 1706. február 22. között kiállt ki egy kuruc ostromot.
1717–1719 között Erdély katonai parancsnoka a várat jelentősen megerősítette, a várrendszer sérüléseit kijavíttatta, sőt, egy külső védműövet is építtetett. 1752-ben tovább erősítették, felújították, noha a vár katonai értéke ekkor már igen csekély volt, hiszen a Maros völgyében nem volt háborúnak sem emléke, sem kilátás rá. 1773-ban II. József trónörökös látogatásából tudjuk, hogy a várőrség egy fél század katonát és néhány tüzért számlált. Utolsó katonai szereplése a szabadságharc előtt 1784-ben volt, amikor a Mócföldről indult román jobbágyfelkelés elől ide menekült Hunyad vármegye nemességének jelentős része. Itt végezték ki a felkelés elfogott résztvevőit is.
Ettől kezdve a vár olyannyira nem látott el semmilyen katonai funkciót, hogy elárverezték, és új tulajdonosa Pogány Franciska minden mozdíthatót elhordatott a várból, ami így gyorsan pusztulásnak indult. A Habsburgok minden bizonnyal szerettek erdélyi útjaik során a Maros mentén utazni, mert az 1817-ben erre utazó I. Ferenc császárnak megtetszett a vár és környéke, majd elrendelte a restaurálást, ami 12 évig tartott.
szabadságharcban nem bírt jelentősebb szereppel. Helyőrsége német volt, 160 fő és 3 löveg Kudlich főhadnagy vezetésével. Ezzel az erővel csak Déva lakosait tudták terrorizálni, komolyabb harci cselekményekre képtelenek voltak (legjobb esetben is egy századnak minősültek). Az erdélyi hadi helyzet miatt nem kerültek a frontvonalba, de Bem Észak-Erdély felszabadítása utáni hadműveleteinek útjába került.
1849 februárjában érkezett meg a vár alá Kemény Farkas különítménye. 1849február 7-én itt lepték meg az Avram Iancu vezette, osztrákbarát román népfölkelők, s csak Bethlen megérkezése mentette föl a forradalmi csapatokat a szorongatott helyzetből. A vízaknai vereség után Bem is ideérkezett serege maradékával, de a helyőrség nem adta meg magát, ugyanakkor elfogadta, hogy addig nem lövet a magyar csapatokra, amíg azok nem rohanják meg a várat.
Az erdélyi helyzet azonban március végén stabilizálódott, sőt, Gyulafehérvár és az Érchegység kivételével egész Erdély magyar kézre került. A vár zárolását Forró Elek ezredes vezette 2000 fővel és 6 löveggel 1849 áprilisától. A védők négy hétig tartották magukat, majd – páratlanul előnyös feltételek mellett – május 27-én átadták a várat a magyaroknak (szabad elvonulás, egyhavi zsold a magyar államtól). Ezután egyenesen Temesvárhoz mentek annak védőit gyarapítani.
Déva ostroma az 1848–49-es szabadságharc három sikeres magyar ostromának egyike volt; Déván kívül még Budát és Aradot sikerült elfoglalni.
Ezt követően Bem lőszerraktárt rendeztetett be a várban, ami azonban a temesvári csatavesztés után (augusztus 13-án) rejtélyes körülmények között felrobbant, több mint száz honvéd halálát okozva. Azóta az egykor fontos katonai erősségnek számító, s az egész Várhegyet uraló várrendszernek ma már csak a Várhegy ormán található falai állnak.
1849. augusztus 18-án itt tette le a fegyvert Bem apó és Guyon magyar forradalmi seregének a maradványa az osztrák haderő előtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...