A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 1971. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 1971. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. november 30., hétfő

Az Ikarus 180-as felújítása-1971.


 Az Ikarus 180 az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár első sorozatban gyártott elővárosi-városi csuklós busza. Szóló változatai az 556-os és 557-es típusok. Az első példány (a prototípus) 1961-ben jelent meg, a jármű később a FAÜ, majd a pécsi MÁVAUT tulajdonába került, végül ebből lett a Hotelbusz (GA-79-65). Az autóbusz 1966-tól 1973-ig volt gyártásban. Összesen 7802 db busz készült a szériában, ebből 520 darab hazai célokra, melyből 416 a fővárosnak. Az utolsó hazai 180-ast a BKV 1980-ban vonta ki a forgalomból.

Története

1958-ban indult a fejlesztés K-180 kód alatt. Az autóbusz formatervezője Finta László (a későbbi Ikarus 200-as család tervezője), a műszaki tervező Schmiedt Kázmér volt. A korszerűtlen alvázas, orrmotoros trambusz (Ikarus 620/630) helyett különleges, létrás fenékvázat találtak ki, kombinált lap- és légrugózással, padló alatti fekvőmotorral.

A buszt 1961-ben mutatták be (motor nélkül) a városligeti Budapesti Helyiipari Vásáron, mely 180 ember befogadására volt képes – innen ered a típus jelzése. Festése az ablakok felett fehér, alatta piros, a fényszórók és a hűtőmaszk magasságában, körben fekete sávval díszített volt. Újdonság volt a buszban a szervokormány és az erőforrás padló alatti elhelyezése.

A nullszéria 1963-ban készült el – még Csepel motorral –, majd a következő évben a FAÜ vette őket állományba GA-85-10 – GA-85-19 rendszámmal. 10 darab busz először az 5-ös, majd a 12-es busz vonalán állt forgalomba. A jelentkező problémák miatt (kipukkant légrugó, kiszakadt vagy lógó hátsó ajtó) a későbbi években kisebb darabszámban szerezték be őket. Nagyobb változás volt 1968-ban a Csepel motort felváltó Rába-MAN D.2156 HM 6U motor.

A busz gyártását 1973-ban állították le, ezzel párhuzamosan kezdődött a 200-as család (köztük a 180-ast felváltó 280-as) sorozatgyártása. Az utolsó magyarországi Ikarus 180-ast a BKV 1980. január 20-án törölte az állományból.

Jelenleg a BKV nosztalgiaflottáját egy darab Ikarus 180-as erősíti, LZZ-330-as forgalmi rendszámmal.

Altípusok

Altípus jelzéseJellemzője
180.10
180.12
180.32
36 ülőhellyel + 150 állóhellyel rendelkezett.
180.2260 ülőhellyel rendelkezett.
180.70A többi példánytól eltérően JÁFI P1-619.00 típusú közvetlen befecskendezésű dízelmotor hajtotta.

2019. október 25., péntek

Autóbusz pályaudvarok anno 1. / Többi képért katt a posztra !

 Pétervására, a '60-as évek elején.

 Aggtelek, valamikor a '60-as évek végén.

 Csákvár 1960-65 körül

 Tatabánya 1976.

 BADACSONY

 SIÓFOK

 TAPOLCA, DEÁK FERENC UTCA.

 MONOR
A HÁTTÉRBEN A HELYI EVANGÉLIKUS TEMPLOM LÁTSZIK,
AZ ELŐTÉRBEN ÁLLT SZOVJET EMLÉKMŰVET '89-90 TÁJÁN ELBONTOTTÁK.

 SÜMEG 1970 KÖRÜL

 SÜMEG 1960-65 KÖRÜL

 SOPRON, 1966

 SZOMBATHELY, 1967

NAGYKANIZSA, 1970

PAKS, BÉKE SZÁLLÓ

 SZEKSZÁRD

Autóbusz pályaudvarok anno 2. / Többi képért katt a posztra !

Székesfehérvár | Mavaut autóbusz pályaudvar 1960 - 1969


SZEGED

BAJA

HAJDÚSZOBOSZLÓ 

HARKÁNYFÜRDŐ 

MOHÁCS, BUSZGARÁZS (1949) 

MÁTRAHÁZA, AUTÓBUSZ-ÁLLOMÁS (1957) 

GYÖNGYÖS, AUTÓBUSZ-PÁLYAUDVAR (1960) 

KARCAG, KOSSUTH TÉR, AUTÓBUSZ-ÁLLOMÁS (1963) 

SZEGED, AUTÓBUSZ ÁLLOMÁS (1966) 

SZEKSZÁRD, AUTÓBUSZ-ÁLLOMÁS (1966) 

 SOLT, BUSZÁLLOMÁS (1967)

SZEGED, MARS (MARX) TÉR, AUTÓBUSZ-ÁLLOMÁS (1968)

DOMBÓVÁR, BUSZMEGÁLLÓ (1968)

PÉCS, URÁNVÁROS, A PÁFRÁNY UTCA ÉS AZ ÜRÖGI FASOR KÖZÖTTI BUSZVÉGÁLLOMÁS. 1970-KÖRÜL

SZEGED - MARS TÉR PU.

SZEGED - MARS TÉR PU.

BALATONALMÁDI | MÁVAUT AUTÓBUSZ PÁLYAUDVAR 1970 - 1979

EGER | MÁVAUT AUTÓBUSZ ÁLLOMÁS 1968

VESZPRÉM | AUTÓBUSZ ÁLLOMÁS 1965 - 1969

FORRÁS : 
HTTP://WWW.OLD-IKARUS.HU

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...