A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dobó István. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dobó István. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. szeptember 9., szerda

1552. szeptember 9. | A törökök ostrom alá veszik Eger várát

 „- És most magam esküszöm – szólt Dobó, két ujját a feszületre emelve. - Esküszöm, hogy a vár és az ország védelmére fordítom minden erőmet és gondolatomat, minden csepp véremet! Esküszöm, hogy ott leszek a veszedelemben veletek! Esküszöm, hogy a várat pogány kezére jutni nem engedem! Sem a várat, sem magamat élve meg nem adom! Föld úgy fogadja be testemet, ég a lelkemet! Az örök Isten taszítson el, ha eskümet meg nem tartanám!”
(Részlet az Egri csillagok című regényből)
1552. szeptember 9-én vette ostrom alá Ahmed budai pasa és Ali pasa egyesült serege Eger várát, melyet a Dobó István vezette maroknyi védősereg később sikeresen megvédett az oszmánoktól. Az egriek helytállása következtében I. Szulejmán (ur. 1520-1566) 1552. évi hadjárata kudarccal fejeződött be, egyúttal pedig a magyar győzelem reményt, önbizalmat és hősies példát adott a végeken harcoló vitézek számára.
 I. Ferdinánd (ur. 1527-1564) és a kiskorú János Zsigmond (ur. 1540-1570) nevében kormányzó Fráter György 1551-ben úgy gondolták, megérett az idő a kettészakított Magyar Királyság újraegyesítésére, így az év során Castaldo tábornok csapatai megszállták Erdélyt. Néhány hónap után azonban Ferdinánd gyanakodni kezdett a barát kiismerhetetlen diplomáciai húzásai miatt, ezért 1551 decemberében meggyilkoltatta Fráter Györgyöt, és saját kezébe vette a keleti területek kormányzását. A király ezzel a lépéssel hatalmasat hibázott, ugyanis a Porta válaszul büntetőhadjáratot szervezett, melynek vezetésével a szultán Ali pasát bízta meg.
A fősereg 1552 tavaszán útra is kelt Magyarországra, majd júliusban ostrom alá vette Temesvárt, miközben Ahmed budai pasa Szolnok alá vonult. Miután a szóban forgó várakban a védők zömét külföldi zsoldosok adták, hamarosan mindkét kapitány –Temesváron Losonczy István, Szolnokon pedig Nyáry Lőrinc – arra kényszerült, hogy megnyissa a kapukat az ellenség előtt. A két erőd elfoglalása után a pasák Szolnok alatt egyesítették erőiket, augusztus végén pedig megindultak észak felé, hogy a hadjáratot Eger bevételével fejezhessék be.

A Dobó István parancsnoksága alatt álló vár elfoglalása elsősorban azért volt fontos, mert a Felvidék magas csúcsainak előterében ez volt az egyedüli jelentős erőd, mely az észak-magyarországi bányavárosokat őrizte. Eleste nem csak azért lett volna súlyos csapás, mert az oszmánok így megszerezhették volna a magyarországi érclelőhelyeket, hanem azért is, mert Eger mögött jószerével erődítetlen városok feküdtek. Sem Kassa, sem a bányavárosok nem készültek fel egy török támadásra, így aztán a hevesi püspöki székhely elfoglalásával Ali pasáéknak esélyük nyílt volna az egész Felvidék meghódítására.
Ezzel a vár kapitánya, Dobó István is tisztában volt, ezért számos – hatástalan – segélykérő levelet intézett az udvarhoz, és már hetekkel a törökök érkezése előtt felkészült a várható támadásra: munkára fogta a falak mögé menekült környékbelieket, besorozta a parasztokat, de így is alig több mint 2000 katonával rendelkezett. Dobó nehéz helyzetével valószínűleg a pasák is tisztában voltak, ugyanis szeptember 9-én, a vár körülzárása után azonnal levelet küldtek számára, melyben a kapituláció fejében biztonságos elvonulást, a helyiek számára pedig bántatlanságot ígértek.

Gárdonyi Géza Egri csillagok című történelmi regénye alapján a kapitány „válaszát” bizonyára mindenki jól ismeri: Dobó a pasák üzenetének kézhez vétele után azonnal vasra verette a hírhozót, majd megeskette a védőket, hogy a megadás szót ezentúl még csak ki sem ejtik, és akár életük árán is megakadályozzák Eger elfoglalását. Az oszmánok a maguk „válaszával” végül hét napot vártak, majd – szeptember 16-ától kezdve – két héten át 12 ostromágyú és több száz kisebb löveg a pokol tüzét szabadította rá az egriekre.
Ahmed és Ali pasa terve egyszerű – mondhatni „a szokásos” – volt: először rommá akarták lőni a várat, hogy aztán a ledöntött falak között könnyűszerrel érvényesíthessék legalább hússzoros túlerejüket (bár Gárdonyi több százezres ostromló hadról beszél, a törökök körülbelül negyvenezren lehettek). Ebből a szempontból szerencsés körülmény volt az erődítmény szilárdsága – Eger ugyanis egy népvándorlás kori vár helyére épült –, arról nem is beszélve, hogy az ősz elejére az oszmánok kifogytak készleteikből, így például – ágyúgolyók híján – a tüzérségi támadás később olykor több napon át is szünetelt.
Mindez azonban nem von le semmit Dobóék hősiességéből, hiszen az csakis az ő érdemük volt, hogy Eger a szeptember 28-i, majd az október 4-i török roham után is keresztény kézen maradt. Az utóbbi támadás pedig igencsak válságos időszakban érte a várat, ugyanis aznap – a védők gondatlansága következtében – felrobbant a székesegyházban kialakított lőszerraktár, tehát Dobó és alvezére, Mekcsey István egyszerre kellett megküzdjön a káosszal és a falakra kapaszkodó törökökkel. Miután az 1552-es év ősze már korán fagyokat hozott, az éhségtől szenvedő, járványoktól megtizedelt oszmán sereg ideje vészesen fogyott; éppen ezért október 12-én és 13-án Ali és Ahmed pasa két ízben is általános támadást indított a falak ellen, de a hajnaltól éjszakáig tartó küzdelem ismételten kudarccal zárult.
Az utolsó két napban Eger védői már a végkimerülés szélén álltak, és csupán találékonyságuknak és hatalmas akaraterejüknek köszönhették, hogy végül mégis sikerült megtartaniuk a várat: Bornemissza Gergely híres bombái, a falaknál forró vizet és szurkot locsoló asszonyok, az ostromlétráknál elszántan küzdő vitézek szinte egy mondabeli korszak gigászi küzdelmét idézik fel, melyet Gárdonyin kívül Tinódi Lantos Sebestyén és – festményen – Székely Bertalan is megörökített.
Miután az október 13-i, sokadik roham is eredménytelenül zárult, a török táborban akkora lett az elégedetlenség, hogy az addig egymással rivalizáló pasák megegyeztek a visszavonulásban, és október 17-én feladták az ostromot. A maroknyi egri védősereg hősies ellenállása – a közvélemény szemében – később felért egy világraszóló diadallal; a győzelem nagyon komoly fegyvertény volt, hiszen – először a török háborúk során – bebizonyosodott, hogy Szulejmán hadai sem legyőzhetetlenek, vagyis az ostrom még nem jelent szükségszerűen vereséget.

Eger helytállása komoly szerepet játszott abban, hogy Szulejmán szultán seregei néhány évig csak kisebb erősségeket próbáltak megvívni, de például ahhoz is hozzájárult, hogy 1556-ban Szigetvár védői ellen mertek – és tudtak – állni a törököknek. A Tinódi Lantos Sebestyén által megénekelt, és Gárdonyi Géza által regényben megörökített egri ostrom a magyar történelem eme szomorú szakaszának legfényesebb pontja lett, mely példát adott a hűségre és a helytállásra, valamint reményt adott a magyaroknak egy addig reménytelennek tűnő küzdelemben.

Szerző: Tarján M. Tamás

2015. augusztus 16., vasárnap

Szolnoki vár / Folytatáshoz kattints a posztra

Szolnok az Alföld közepén található, fontos vízi és szárazföldi csomópontok kereszteződésénél alakult ki a 10-11. században. A vízi szállítás, a sóút felügyelése, a tiszai fakereskedelem, valamint Buda és Erdély között létesült hadi utak, valamint a főváros közelsége (100 km) miatt a török hódítás korában, az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban, a Tanácsköztársaság idején, a második világháborúban és 1956-ban megmutatkozott a hely jelentősége. Nem véletlen, hogy ma is jelentős katonai támaszpont található itt. Hasonló okok miatt fejlesztették fel 1551–52-ben is az addig csak palánkvárként létező várat. Feladata a török hadak feltartóztatása és az akkori ország gerincének, a Felvidéknek védelme lett volna. A szolnoki vár ma már gyakorlatilag nem látható, nyomai sem maradtak, hacsak nem a mai Zagyva-ág, ami a Tiszába torkollik. Már az Árpád-korban is állt földvár a Tisza és a Zagyva torkolatánál, a tulajdonképpeni palánkvár kiépítésére azonban csak 1551-ben került sor. A törökök, majd a 17. században császári várkapitányok még bővíttették a várat, azonban a Rákóczi-szabadságharc után végképp az enyészet jutott osztályrészéül. Köveit építkezésekre hordták szét.
Szolnoknak a végvárrendszerben betöltött fontos szerepét a térképre tekintve érthetjük meg. A törökök számára, Temesvár és a Duna-Tisza-Maros szögének elfoglalása után, mindössze Szolnok és Eger vára maradt mint jelentős akadály a királyi Magyarországgal szemben. Magyar, erdélyi, bécsi hírszerzők jelentették 1552 júniusa óta, hogy a törökök Temesvár eleste után előbb Szolnok, majd Eger ostromára indulnak. Az említett két vár elfoglalása erős érdekében állt a budai basának, Alinak. Miután a legjelentősebb síksági erődök elestek, II. Szulejmán szultán utasította Ahmedet, Alit és Mohamedet, hogy hadaikat a két végvár ellen vezényeljék.
A régi szolnoki földvár helyén I. Ferdinánd utasítására 1550-51-ben, a török veszély miatt, Szolnokot városfallal vették körbe (részben Dobó István terve szerint), várát megerősítették, élére Nyáry Lőrincet nevezték ki. Az építés főszervezője Nicolaus Salm generális volt, a munkaerőt helyi és odavezényelt hadinépek, valamint nagyszámú jobbágy adták. Bár használtak követ is, az 1552-es vár szerkezetét a korabeli dokumentumok szerint talajba levert gerendák közé döngölt agyagos föld (palánk) képezte. A rézkarcokon látható, hogy a szabálytalan négyszög alaprajzú, sarkain egy-egy ágyúrondellával biztosított végvárt kiterjedt várárok vette körül. A vár fülesbástyákkal való kiegészítése csak magát a tényleges várat érintette és csak a török kiűzése során kerülhetett sor e toldásra, ahogy az a különböző korok metszetein egységesen jól nyomon követhető.
Nyáry parancsnoksága alá 1400 főnyi spanyol, német, cseh és kis számú magyar katona tartozott. A vár 24 ágyúval, 3000 puskával, 800 mázsa lőporral és nagy mennyiségű élelmiszerrel volt felszerelve. A munkálatokat 1552 nyarán megkezdték, és nagy sietséggel haladtak. Megásták a Zagyva mai torkolati szakaszát, ami tehát nem az eredeti medre a Zagyvának. Az eredeti mederrész mára feltöltődött és mindössze egy kisebb tó maradt belőle a mai MÁV-kórház előtt. Ma úgy ismert, mint az egykori várárok maradványa.
1552. szeptember 2-án Ahmed Ali basa 40 000 fős serege ostromzár alá vonta a várat. Először a német zsoldosok foglalkoztak a szökés gondolatával, mégis, a magyar naszádosok szöktek meg legelőször. Szeptember 3-án, éjjel, a magyar és spanyol lovasok átúsztattak a Tiszán, majd a naszádosok visszatértek a gyalogosokért. 1552. szeptember 4-én éjszaka a zsoldosok elmenekültek, sorsára hagyva a várat. A várkaput reggelre nyitva hagyták, Nyáry Lőrinc és a hozzá hű 50 hajdú fogságba estek.
Mekcsey a következőket írta húgának négy nappal a török előhadnak Egerbe érkezése előtt:
„…egyebet nem írhatok… hanem mindennap fejünkre várjuk az súlykot, mert immár Szolnokot is megadták az árulók.”
Ahmed és Mohamed mintegy 2000 fős helyőrséget hagyott Szolnok várában, mielőtt Eger ellen indultak.
A várat a törökök 1685-ig megszállva tartották.

2015. augusztus 6., csütörtök

Egri vár / Folytatáshoz kattints a posztra

Az egri vár Eger nagy történelmi múltú vára. A hozzá fűződő leghíresebb történelmi esemény az 1552-es ostrom, amikor a várvédők Dobó István kapitány parancsnoksága alatt visszaverték az Oszmán Birodalom túlerőben lévő seregét.


Eger történelmi múltú városát a hasonló nevű patak két oldalán találhatjuk a Bükk déli lábainál. Szent István király itt alapította meg az első püspökségek egyikét, az Egri főegyházmegyét, melynek területe egészen a Kárpátok gerincéig húzódott. Az 1970-es, majd az 1990-es évek ásatásai tárták fel a 11. századi, román stílusú rotunda maradványait (makettje a vártörténeti kiállításon látható). Falait sárba rakott kőből építették. A templom keleti végét kis, patkó alakú szentély zárta le. A csaknem pontosan a körépítmény közepén talált, kőből épített, kőfejtámaszos sírhelyen feltehetően az első püspökök egyikét temették el. A körtemplom melletti temető sírjaiból előkerült gazdag leletanyagból (zománcberakásos függők stb.) nyugati hittérítők letelepedésére következtetnek. A rotundához nyugat felől egy hosszú építmény csatlakozott: vélhetőleg ez volt az első püspöki palota.
Az Árpád-kor elején az egri püspök menedékvára a felsőtárkányi Várhegy hatalmas erődítménye volt, de ezt a tatárok lerombolták. Az egri Várhegyen a 13. században csak kisebb erősség volt, a magas kőfalakat az országos újjáépítés részeként, az egri püspök parancsára emelték. ASzent János evangélista tiszteletére szentelt, háromhajós, román stílusú székesegyházat föltehetően Szent László király idején, a 11. század végén emelték. A székesegyházról a 14. századi krónikákban a várat is Szent János evangélista várának nevezték.
A kőfalak anyaga az egri borvidék fő talajképző anyagának tekintett riolittufa, ami könnyen faragható, de könnyű, meglehetősen puha és nagyon kevéssé fagyálló. Ezért a nagyobb hidegek utáni olvadások idején egyes falszakaszok rendre leomlottak, a vár rendszeres karbantartást igényelt. A tüzérség megjelenésével a klasszikus lovagvár jellegű (magas, vékony falakkal épített) egri erődítés több szempontból is kritikusan elavult. A fő probléma az volt, hogy a Várhegy melletti, annál magasabb Almagyar dombról át lehetett lőni a falak fölött. Ezért (először a Felvidéket uraló cseh husziták elleni védekezésül) a domb jelentős részét elkerítették.
A hódító Oszmán Birodalommal szemben kialakított végvárrendszer fontos tagjának számító várat a 16. század első felében külső és belső részre osztották, a védműveket Alessandro Vedani tervei alapján korszerűsítették. Eger élére 1548-ban nevezték ki Dobó Istvánt várkapitánynak. Dobó elsődleges feladatának tartotta, hogy a várható török támadás ellen minél jobban megerősítse a végvárat. Ehhez növelte mind a helyőrség, mind a hadieszközök számát. A hadjáratot Kara Ahmed vezír, Szokoli Mehmed ruméliai és Hadim Ali budai beglerbég irányította. Egyesített hadaik 1552 szeptemberében vették ostrom alá az egri végvárat, de a védők visszaverték próbálkozásaikat.
Mire az ostromlók elvonultak a vár alól, a falak többsége súlyosan károsodott. Az évtizedekig tartó újjáépítés közben (Ottavio Baldigara , Bornemissza Gergely és Christoporus Stella tervei alapján) jelentősen korszerűsítették is a védműveket, a helyőrség létszámát hétezer főre emelték. Intézményesítették a várban működő lőpormalom alapanyag-ellátását (az évi 500 tallér értékű salétromot évi adójának fejében Debrecen szállította). Német (osztrák) tüzéreket alkalmaztak (békeidőben 8–10 tűzmestert fejenként 2-3 segéddel).Mindezek dacára 1596-ban a több nemzetiségű helyőrség rövid viadal után III. Mehmed szultán kezére adta a várat.
A hódoltság 91 esztendeje alatt a törökök nemcsak fenntartották, de bővítették is az erődrendszert. A várat a Habsburgok 1687-ben vették vissza, miután kiéheztették a védőket. 1701-ben a császári haditanács felrobbantatta a feleslegessé vált külső vár védőműveit, így a kuruc szabadságharcban csak a belső vár kapott kisebb szerepet.

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...