A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kecskemét. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kecskemét. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. június 24., hétfő

A temetőre épült városrész


A „hírös város” első lakótelepének építése 1961-ben kezdődött meg az égető lakáshiány enyhítésére. A lakónegyed a Zománcipari Művek szomszédságában terül el, és a katolikus Szentháromság temető egy részét is elfoglalta. Természetesen az új városrész a kommunizmus legnagyobb alakjáról, Leninről kapta a nevét. Ebben posztunkban erről a lakótelepről mutatunk képeket. 
Az 1945 után beköszöntött új világ gyökeres változást hozott az ország berendezkedésében. A szovjetizálás mindenhol megmutatkozott, és a városok képe is jelentősen átalakult. Kecskemétet évszázadokig mezővárosként tartották számon, és az 1930-as évekre az ország egyik legjelentősebb gyümölcsexportpiacával rendelkezett, emellett a gyümölcsöket feldolgozó üzemei (konzervgyár, szeszgyár) is kiemelkedővé váltak. Ám a „vas és acél országában” már az iparra helyeződött a hangsúly, így Kecskemét is „munkásvárossá” lett. Ezzel együtt 1950-től a város Bács-Kiskun megye székhelyeként működött.




A megváltozott városkép – Kecskemét 1967-ben (forrás: egykor.hu)

A város szerkezete azonban nem felelt meg a változásoknak. Kiépítetlen volt például a közmű, ahogy az úthálózat is. A növekvő és egyre inkább az iparban foglalkoztatott lakosság miatt pedig nagy volt a lakáshiány. A meglévő lakások – amellett, hogy kevés volt belőlük – korszerűtlenek voltak, a lakóövezetek pedig zsúfoltak. A mezővárosból iparvárossá vált Kecskeméten ezért a második öt éves terv keretén belül döntés született az első lakótelep felépítéséről. 




A Szentháromság temető és mögötte az új lakótelep (Fortepan 30992/LECHNER NONPROFIT KFT. DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT)

A legkorábbi tervek szerint a lakóházak egy része (kb. 600 lakás) a Tizedes utca, a Magyar utca, illetve a Forrás utca térségében épült volna fel, ami azonban túlságosan költségesnek tűnt. Ezért esett a választás a Szentháromság temető többnyire üres területeire. A temető a pusztító pestisjárvány idején, 1739-ben nyílt meg. Miután ekkor csak az akasztófa mellé engedték az embereket temetkezni, két ferences rendi szerzetes a katolikus pestises halottak számára a Szentháromság-kápolna köré új temetőt nyitott. Több mint száz évvel később már a város előkelőségeinek és nagy alakjainak sírjai feküdtek itt.




A Szentháromság-kápolna a leninvárosi lakóépületek között, 1970 (Fortepan 31048/LECHNER NONPROFIT KFT. DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT)

A leninvárosi alapkő letétele 1961. március 21-én, a Tanácsköztársaság kikiáltásának 42. évfordulóján történt a Rávágy téren. (Maga a tér elnevezése is utal rá, hogy a terület jó fekvése miatt kívánatos hely volt az itteniek számára, ellenben például a „Muszájnak” nevezett városrésszel.) Az ünnepségen részt vettek a párt megyei és városi vezetői, illetve Szurkov szovjet vezérőrnagy, míg az alapkövet – benne az emlékiratot, a városrész alaprajzát és a Petőfi Népe aznapi számát – Rózsa János ’19-es kommunista helyezte el.




Az alapkő letétele (Petőfi Népe, 1961. március 23.)

Az építkezés először a temető használaton kívüli részén indult meg, de 1962. június 5-től kezdve néhány hónap alatt 2500 sírt is exhumáltak. Amikor 1964-ben a köztemető megnyílt, oda kerültek át többek között Katona József, Mathiász János és Kada Elek maradványai is. A munka nehezen indult meg, mivel a temető üres területein a víz mélyedéseket vájt a talajba, amit fel kellett tölteni. Ezenkívül az eredeti tervekkel ellentétben mégsem épült meg Kecskeméten az a falelemgyártó-üzem, amely az építkezést könnyítette volna, hanem az akkori sztálinvárosi (ma Dunaújváros) üzem kapacitását növelték meg végül.




Természetesen a legkiválóbb brigádok dolgoztak az építkezésen (Petőfi Népe, 1967. szeptember 24.)

Az először elkészült lakótömbökbe 1962 februárjában költözhettek be az első lakók. Kezdetben Leninvárost 1008 lakásosra tervezték, végül – persze a tervet túlteljesítve – 1500 lakás épült fel. A lakások mellett a városrészben helyet kapott egy 12 tantermes iskola, óvoda, bölcsőde, egy üzletsor és egy nagyobb ABC, illetve egy cukrászda és étterem is. Az egész városnegyed 1968-ra épült fel. Ebben az évben, november 24-én avatták föl Lenin szobrát is az akkor már szintén róla elnevezett egykori Rávágy téren. A szobrot Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotta, akinek a nevéhez például a gellért-hegyi Szabadság-szobor (Felszabadulási emlékmű) is köthető. Ahogy az utóbbi szobornak, úgy a leninvárosi Lenin-szobornak a sorsa is érdekesen alakult. Máig ismert történet például a kecskemétiek körében, hogy egyszer néhány suhanc zsíros kenyeret tett a szobor tenyerébe, míg a hátára permetezőt – mások szerint poroltót – szereltek. Természetesen a tettesek soha nem kerültek meg.




Lenin-szobor avatása (Petőfi Népe, 1968. november 26.)

„Az új Lenin-szobor szép élményt nyújt majd sok-sok embernek, helyieknek és vendégeknek, sokak elméjében ébreszt magasztos gondolatokat. Mert a szobor témájánál fogva ércbeöntött szimbólum, a történelmi igazság és a kommunista emberség szimbóluma, s ezt csak aláhúzza kiváló művészünk megformálása.” (Nyers Rezső)
Nyers Rezsőnek a szoboravatáson elmondott szavait és a fenti történetet összevetve valóban élményt adó alkotásról volt szó. Emellett persze szinte minden évben volt koszorúzás vagy egyéb ünnepség a szobor lábánál.




Ünnepség a szobor lábánál (Petőfi Népe, 1978. április 23.)

Problémák persze mindenhol adódnak, így nem kerülték el Leninvárost sem. Hiába igyekeztek modern, kulturált lakónegyedet létrehozni, mégis előfordult, hogy emberi csontmaradványokkal játszadoztak a gyerekek a házak között. Persze ha belegondolunk, hogy részben egy temetőn épült fel a lakótelep, talán ez nem is annyira meglepő. Ahogy az sem, hogy egy gyár szomszédságában nem a legtisztább a levegő. A kecskeméti Zománcgyár pedig nemcsak a kéményekből kiáramló füstjével szennyezte a környezetet és kormolta be a házakat, hanem a zománcgyártásnál felszabaduló fluorgázzal is. Ezeken a problémákon csak 1987-ben tudtak enyhíteni az üzemben.




Leninvárosi lakótömbök a Halasi út mentén, jobbra a Zománcművek épületei (Fortepan 28711/LECHNER NONPROFIT KFT. DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT)
A lakótelep mentén halad az 5. számú főút is, ezért a környék ma sem számít csöndesnek. Az 1970-es években készült felvétel jobb sarkában a Zománcművek udvara látható, bal oldalon pedig a Batthyány utca torkolata a Rávágy téri lakótömbökkel (Bács-Kiskun megyei utak. KPM Kecskeméti Közúti Igazgatóság, Kecskemét, 1977, 74.o.)

Gondot okozott, hogy a lakótelepen egy ideig nem voltak utcák, a házak csak számokat kaptak. A valóságban azonban sokáig még a számokat sem tették ki az épületekre, mondván „sok új ház épül, s ily módon változik a sorrend”. Ez azonban nem csak a lakók életét nehezítette meg. Ahogy az újságban olvashatjuk:
„Előfordul, hogy a postás nem tudván, hányas számú épületben jár, illetéktelen helyre továbbítja a levelet. A vidékről érkezők körbegyalogolják az új lakónegyedet, mire megtalálják ismerősüket. Így járnak a mentők, a tüzelőt szállító gépkocsik és még lehetne sorolni.”
Túl azon, hogy egy gyár mellett épült fel a Leninváros, a lakótelepet – ahogy az egész várost – lényegében kettészeli az E5-ös főút is. A nagy forgalom okozta zaj mellett a közlekedés is nehézkes volt az úton keresztül haladó lakók számára, mert sokáig csak egy zebra volt felfestve számukra. A megoldást természetesen a jelzőlámpák jelentették.






Azóta viszont megszűnt a gyár, lebontották a Lenin-szobrot, és a lakótelep már Árpádváros néven szerepel Kecskemét negyedei között.




Leninváros a Tizedes utca felől nézve (Fortepan 28990/LECHNER NONPROFIT KFT. DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT)
Warszawa taxi a Rávágy téren (Fortepan 28993/LECHNER NONPROFIT KFT. DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT)
Leninvárosi gyerekek a Rávágy térnél, háttérben a református templom tornya (Fortepan 28994/LECHNER NONPROFIT KFT. DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT)
A Lenin-szobor mellett az Ülő nő szobra (Andrássy Kurta János alkotása) díszítette a Rávágy teret, háttérben a Toronyház étterem és egy (éppen megéhezett?) rendőrjárőr (Fortepan 65656/MAGYAR RENDŐR)

„A kereskedelmi alközpont egy belső térre hangolt és védett zártságot mutató lakótelep kiszolgálására szolgál. Fókuszában burkolt tér, vízmedencével és Andrássy K. János Ülő nő szobrával a lakosság élénk életének piazzettájává vált igen rövid idő alatt, bizonyítva ennek az építészeti eszközökkel biztosítható társadalmi igényét is.” 





Toronyház étterem és eszpresszó a Leninváros „főterén”, emellett üzletsor és egy ABC is helyet kapott (Fortepan 111736/BAUER SÁNDOR)
Az étterem belülről (Fortepan 111675/BAUER SÁNDOR)
A Szabó Kálmán utca 1968-ban, egykor a temető területe volt, az utca végén látható cikkcakkos tetejű épületben különböző üzletek kaptak helyet (Fortepan 65659/MAGYAR RENDŐR)
A Küküllő és a Mátis Kálmán utca sarka, utóbbi utcában épült a lakótelep óvodája és iskolája. A gyerekek biztonságos közlekedését úttörők segítették, ám a helyi lap szerint az autósok olykor ennek ellenére sem álltak meg (Fortepan 65653/MAGYAR RENDŐR)
A Szabó Kálmán utca épületei (egykor.hu)

Forrás:https://ntf.hu/index.php/2017/08/25/a-temeton-epult-lakotelep-leninvaros-kecskemeten/

2018. október 21., vasárnap

AZ IGAZI BARBÁROK – KECSKEMÉTI BETYÁROK RABLÓGYILKOSSÁGA

1867 márciusában a szélfútta szarkási homokbuckák közül két holttest került elő. A véletlenül megtalált két holttest Bodri Péter juhászé és annak fiáé volt. Két évvel azelőtt Szent György napján tűntek el nyomtalanul 185 birkával, 115 báránnyal, 3 szamárral és a kutyáikkal együtt. Bodri nyakán kötél volt, míg a fia koponyája be volt törve. Kecskemét város tisztiügyészi hivatala rablógyilkosságot állapított meg és megindította a nyomozást, de a tetteseket ekkor még nem sikerült kideríteni.
bajdor_janos2.JPG
“Bomlott utána az asszonynép” 
Az eset csak 1869-ben került elő újra. A gróf Ráday Gedeon irányította szegedi királyi biztosság ekkor kezdte meg a betyárvilág kíméletlen felszámolását, így sikerült felderíteni ezt a rablógyilkosságot is. Eszerint 1865 májusában Bodri Péter juhászt és 16 éves fiát Kecskemét határában meggyilkolták, tőlük 315 birkát, 1 szamarat (más forrás szerint hármat) 1 subát, 1 szolgavasat, 1 vasfazekat, 2 iszákot, 2 általvetőt, 6 nyeregtartót, 1 vasásót és egy baltát vittek el. Az áldozatokat elásták, a rabolt holmit pedig Farkas Gábor apaji juhász segítségével eladták. Úgy tudták, hogy Bodrinak tetemes adóssága volt, így sokáig az a hír járta, hogy ez elől menekült el a juhász. Az elkövetők Bajdor János, Muzslai János és Bognár Bicskai József (más forrás Farkas Gábort tünteti fel tettestársként) voltak, mindannyian kecskemétiek. Nem ez volt az első bűntettük, Muzslai és Bognár például már részt vett az 1863-as kerekegyházi pusztán történt postakocsi rablásban is. Hármójuk közül mégis Bajdor volt a legkiemelkedőbb, akit végül a kecskeméti betyárbanda tárgyalásán 3 gyilkosságban, 14 rablásban, 38 tolvajlásban és számtalan orgazdaságban találtak bűnösnek.
„Bajdor kecskeméti juhász volt. A bugaci pusztán született és növekedett. Sugár termetű, szép, magas férfi volt, szúrós tekintetű szemmel és fakószinü arcán kis fekete bajuszszal. Haja fürtökben omlott alá. A juhászok közt tekintély volt. Nagy ereje s ismert kegyetlensége félelmessé tették. Úgy járt a sivatagon, mint a puszták királya; s mikor fölállott egy-egy siván buckatetőre, hogy körülnézzen, merre vannak a juhfalkák: olyan volt, mint egy fölkiáltó jel a pusztában.”
„Bajdort kora és puszták népe úgy ismerte, mint egy hőst, telve nemes irányokkal. Bomlott utána az asszony nép; pedig voltaképp a betyárok közt is a legaljasabb volt, ki képes volt kenyeres czimboráját galádul elföldelni, és az ágról szakadt szegény özvegynek libáját ellopni. De a poézis romantikus hőssé alkotta.”
kecskemet_1869-1887_szarkas_jelolve2.jpg
A szarkási puszta egy korabeli térképen (a szerző által jelölve) (http://mapire.eu/hu/)
Bajdor János a végtárgyalás idején kb. 35 éves volt. Mielőtt betyár lett közhuszárként szolgált, s 1860-ban tért haza Kecskemétre. A katonaságnál példásan viselkedett, soha nem kellett megfenyíteni. Hazatérve juhászként szolgált, de még sokáig ekkor sem követett el semmilyen bűncselekményt. Mikor azonban a nyájából elveszett néhány birka, hogy el tudjon számolni, Kerekegyházáról lopott 11 bürgét. Ekkor még nem gyanakodtak rá, nem üldözték, de egy darabig “nem bántotta a másét.” A nyomor és a családi gondok miatt a lopást aztán újabb és egyre kegyetlenebb tettek követték. Nem riadt vissza a hatóság megvesztegetésétől sem. Bodri juhász és fiának meggyilkolása előtt egy évvel hasonló bűncselekményt hajtott végre Német György juhász és bojtárja ellen is. Reizner János, a későbbi védőügyvédje visszaemlékezése szerint a kecskeméti juhásznak 120 birkája volt, de egy zsidónak tartozott, ezért az lefoglalta tőle azokat, s már készült az elhajtásukra. Ezt meghallva találta ki Bajdor (újfent Muzslai Jánossal együtt), hogy Németet agyon ütve ők viszik el a birkákat a zsidó elöl. A Virágpap erdőnél végre is hajtották a tervüket. Előbb mindkettőjüket megkötözték, majd a szamárról leoldott kötőfékkel fojtották meg őket. A holttesteket ott el is ásták.
satrak_varban.jpg
A szegedi vár az 1879-es árvíz idején 
Végül 1869-ben Bajdort is elfogták és a szegedi várbörtönbe került. Itt a vallatása során, Edvi Illés Károly ügyész visszaemlékezése szerint miután Laucsik Máté vizsgálóbíró tudomást szerzett arról, hogy a vádlott babonás, meghagyta, hogy éjjel azzal a kötéllel a nyakán aludjon, amely a meggyilkolt Bodri juhászé volt, s addig nem veheti le, míg mindent be nem vallott. Bajdor ekkor megtört, s mindent beismert:
„A haramia megrezzent, a mint a kötél nyakát érinté. Megkötözött kezekkel, roskadozva tért vissza sötét cellájába. A bűn tudata s a meggyilkolt lelkének rémes képzete remegővé tették erős tagjait. Alig zárult be mögötte a nehéz ajtó, a korom sötétben végtelen félelem lepte meg. Imádkozni akart, de a szó elakadt ajkán s mikor az óra éjfélt ütött (mert Laucsik gondoskodott róla, hogy óraütést halljon), félelme tetőpontjára hágott. Már szinte látta Bodri Péter szellemét, könyörgött neki, hogy ne bántsa s könyörgött, hogy bocsássák a vizsgálóbíró elé, mert vallani akar.”
Ez a motívum más korabeli műben is előfordul, például az 1899-ben Szegeden kiadott Betyárok – Történetek az alföldi rablóvilágból Gróf Ráday korában című könyvben is. Itt például a betyár Gajdor néven szerepel és az áldozatot pedig Simándinak hívták, akinek a csontjait a kutyák kaparták ki a homokbuckák közül. Az ügyész története annyiban eltér ettől és a levéltári forrásoktól, hogy az áldozatokat Bajdor maga mutatja meg a vizsgálóknak a beismerését követően. Így emlékezett erről Reizner is, írásában viszont az szerepel, hogy a lelki eszközök sem bírták szóra:
“Soká nem vallott, makacsul tagadott és bizony nem roskadt össze a bizonyítékok súlya alatt. Lélektani hatásokkal semmire se mentek vele, hanem Lautsik Máté főszolgabíró ismeretes rendszere [Laucsik valóban a kegyetlenségéről volt híres, sok írás egyenesen a középkori kínzásokhoz hasonlította módszereit.] vallomásra kényszerítette. Nem bírta tovább kiállni a rettenetes torturákat s hogy ne bántsák, sőt hogy kegybe jusson és mindenféle kedvezményekben részesüljön, utóbb minden önkényt vallott, sőt naponként maga jelentkezett, hogy ez is, amaz is eszébe jutott már.”
Ami biztos, hogy vallomásaival később is rengeteget segített a további ügyek feltárásában, újabb személyek elfogásában. Első számú besúgó lett, így akiből sokáig nem tudtak kiszedni semmilyen vallomást, azt összezárták Bajdorral egy időszakra, aki kicsalta a fontos információkat. Az ügyvéd emlékei szerint Rózsa Sándorral is egy cellába került, mivel az sokáig hallgatott. Ha valóban cellatársa volt, akkor a betyárkirály egy idő után gyanút foghatott, ugyanis egyszer új börtöntársat kért magának, mert annak aki addig vele volt „nem tetszett a pofája.”
Rózsa Sándor a szamosújvári börtönben, kevéssel a halála előtt. (Szentesi 2006, 124.o.)
Rózsa Sándor börtönben készült portréja (Forrás: Szentesi Zöld László: Rózsa Sándor. Legenda és valóság. Méry Ratio, Somorja, 2006, 124.o.)
A kecskeméti betyár följelentése alapján fogták el és ítélték egy év börtönre csalásért és orgazdaságért Löbl Illést és fiát is. Az úgynevezett Löbl-ügy azért volt jelentős, mert ennek kapcsán érték először erős támadások Ráday Gedeont és a királyi biztosságot. A letartóztatott gazdag, zsidó kereskedő és fia kihasználva a kapcsolatait a sajtón és az ügyvédeken keresztül bírálták Ráday vizsgálati módszereit, önkényes intézkedéseit és nem utolsó sorban a rabokkal való bánásmódot, a rossz körülményeket. Bajdor aztán e szolgálataiért különleges bánásmódban részesült, a várban napközben szabadon járt-kelt, s Laucsik konyhaszolgálatra osztotta be. Valószínűleg a fentiek is közre játszottak abban, hogy végül nem ítélték halálra, hanem életfogytiglani börtönbüntetést kapott. Míg több társát, köztük Muzslait felakasztották, ő az illavai fegyintézetbe került. Alakja később Móricz Zsigmond Barbárok című 1932-es novellájában tűnt fel ismét a veres juhász képében.

2016. szeptember 22., csütörtök

2015. augusztus 27., csütörtök

Sass Flóra, az első magyar felfedezőnő / Folytatáshoz kattints a posztra

 Sass FlóraLady Florence Baker (Nagyenyed, (Erdély1841augusztus 6. –Sandford OrleightDevon1916március 11.) magyar származású felfedező,Afrika-kutató. Samuel White Baker felfedező második felesége. Ő az egyetlen magyar felfedezőnő, akit az afrikaiak a Myadue, azaz Hajnalcsillag névvel illettek.
 1841. augusztus 6-án született, de egyes források szerint 1842-ben látta meg a napvilágot Háromszék vidékén, esetleg Sepsiszentgyörgyön. Kecskemétről származó családja, amely 1703-ban nyert nemesi kiváltságot, a 19. század folyamán az ország különböző részeire telepedett szét. Az Erdélybe költöző ág is többfelé osztódott: Sepsiszentgyörgy, Kisenyed, Barót és Zalatna helységekbe. Szüleit és fivérét 1848 őszén a magyarok ellen felbujtott oláh parasztok meggyilkolták. A kisleány csak úgy maradt életben, hogy oláh dajkája a magáénak vallotta. Az árvát egy jószívű örmény család vette magához. Innen ered időnként használt Finnián családi neve. „Második apja” őrnagyi rangban végigharcolta Bem seregében az erdélyi hadjáratot.
A szabadságharc bukása után Törökországba menekül az egész család,Vidinben a kislány Flóra eltűnik és tíz évig rabszolga lesz. 1859 januárjában Samuel White Baker angol mérnök megvásárolja és feleségül veszi, ettől kezdve hűséges társa Bakernek.
Különös módon szerzett asszonyával Baker nem kívánt azonnal a hazájába utazni. Elhatározta, hogy előbb Afrikába tesznek egy vadászkirándulást. A hírlapokból arról értesült, hogy honfitársai, Grant és Speke a Nílus forrását kutatja. Végül úgy határozott, hogy vadászút helyett a Nílus forrásának felderítésére utazik feleségével, a saját költségén felszerelt expedícióval.
1861. április 15-én indulnak Kairóból, felfelé a Níluson. Kísérőik fellázadtak az embertelen körülmények miatt és majdnem megölték őket, Lady Baker türelme és rábeszélőképessége menti meg őket. Flóra és Baker gondoskodása adott új erőt Gondokoróban a végsőkig elcsigázottan visszatérő Grantnak és Speke-nek. Tőlük értesültek arról, hogy a Fehér-Nílus forrását Granték a Viktória-tóban vélik felfedezni. „Hátha maradt számomra is egy babérlevél a fán”, reménykedett Baker és tovább folytatta útját.
1864. március 14-én jutottak el az Albert-tóhoz, melyet Baker és Sass fedezett fel, s keresztelt el Viktória királynő elhunyt férjéről. A felfedezők az Albert-tóban megtalálták a Nílus második forráságát. Ekkor úgy tűnt, hogy a Nílus forrásainak Néró óta kutatott problémája megoldást nyert. Később azonban kiderült, hogy Bakerék felfedezése nem teljes. Az évezredes Nílus-rejtélyt véglegesen csak a belga Bruckhardt–Waldecker-féle expedíció tisztázta 1934-ben. A felfedezőket nagy ünnepléssel fogadták az angol fővárosban. Bakert a királynő lovaggá ütötte, Flóráról azonban tudomást sem vett, annak ellenére, hogy hivatalosan mindenütt elismerték érdemeit ebben a szenzációs földrajzi felfedezésben.
1889-ben a wales-i herceg kérésére ismét útra keltek. Anglia szerette volna meghódítani a Szudántól délre fekvő afrikai királyságokat és ebben kérte Samuel Baker segítségét. Küldetésük csak részben sikerült, a rabszolgaságot sem sikerült teljesen megszüntetniük. A bennszülöttek csodálták Sass Flórát a szőke haja miatt, el is nevezték Hajnalcsillagnak (Myadue)emiatt.
Teljes nyugalomban és csöndben élt férjével a dél-angliai Devonshireben. Baker 1893-ban halt meg, Sass Flóra 1916-ban követte őt, a hamvaikat tartalmazó szarkofág Grimleyben, egy Worcester környéki falucska templomkertjében van elhelyezve. Utazásaik történetét, kalandjait, viszontagságait mind Sass Flóra naplójából ismerjük, amely közel száz év múlva került csak elő. Írását nem a nyilvánosság számára írta, de ennél hitelesebb és életközelibb írás a fekete kontinens életéről, gyarmatosításáról, az ott élő bennszülöttek hétköznapjairól még nem látott napvilágot.

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...