SOK HÚRON PENDÜLNEK

 

1964. - Tata Öreg-tó- Ilyen volt a lehalászás.

A tatai edzőtábor-1948. / Tovább a filmhez

Elhangzó szöveg:A Postás Sportegylet példásan rendezett versenyén közel 200 birkózó állt szőnyegre. Az utánpótlás nem tudta megállni, hogy a pillanatokra szabadon maradt szőnyegen ne tegye próbára harci készségét. A tatai táborban élversenyzők mutatták be tudásukat. Csaknem ezerfőnyi a tatai társadalom minden rétegét képviselő közönség s lelkes tapssal jutalmazta az olimpiai keret szabadstílusú birkózóinak ragyogó produkcióit. Utána bokszolóink léptek porondra. Villámgyors egyenesek, horog, majd sorozatok követték egymást. Nemcsak az az ember aki adja, hanem aki állja. Az élmunkások Kossa István, a Szakszervezeti Tanács főtitkára feszült figyelemmel kíséri a bemutatót. Atlétáink a hivatalos olimpiai számokban kiválók. A tréfás öttusát a váltósúlyú Sipos nyerte.

TATA - 1959. / Folytatáshoz kattints a posztra

FOTÓK : LECHNER NONPROFIT KFT. DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT

A TATAI FRANYO REMIGIUSZ PERE / Folytatáshoz kattints a posztra

Spielbergai vár

Ovasható a vármegye levéltárában, ugyancsak a XVIII. század végéről egy terjedelmes aktacsomó, mely a szerencsétlen Franyó Remigiusz piarista tanár, felségsértési s hűtlenségi perét tárgyalja.

Franyó Remigiusz, születési keresztnevén János, született 1762-ben Tatán. Iskolai tanulmányait Komáromban folytatván, majd odahaza Tatán bevégezvén, a kegyesrendi atyák rendjébe lépett, hol felavatták s tanárságra bocsátották. Mikor Nagykárolyban tanároskodott, történt vele, hogy 1787-ben, július hó 4-én, estve, szerzetesi czellájában, Pesthy Adolf koadjutor kíséretében, őt Perczel Imre budai császári csend- és rendőrfőnök, a titkárával együtt meglepte, a nála talált iratokat nyomban lefoglalta, személyét letartóztatta, fogolylyá nyilvánította, ennek megtörténtével pedig az egyházi öltönyéből kivetkőztette, rabruhába öltöztette és Nagykárolyból Budára, onnan Bécsbe kisérték.

Franyó Remigiusz ábrándos lélek volt, ki hazáját rajongó odaadással szerette. Elszánt a vallott czél kitűzésében, követésében: de hihetetlenül naiv az eszköz megválasztásában.

Magyarországot akarta a zsarnokság alól fölszabadítani; és ha nagyon is korán, zajtalanul és ügyesen el nem fojtják legelső csirájában az eszmét, egy másik Martinovics-féle ügy nőhetett volna ki belőle. Annyit mindenesetre bizonyít az ő esete, hogy Magyarország azidőtájt tele volt forradalmi hangulattal, a mely a kövekből s az ábrándos piarista tanárból is forradalmárt csinált.

Az ő eszméje, mint fennmaradt leveleiből kivehetjük, az volt, hogy Magyarország külső segítséggel igyekezzék szabadulni lánczaiból. A Hohenzollernekre számítottak akkor titokban Franyó Remigiuson kívül mások is; mert egy bizonyos történelmi genealógia kisütötte, hogy Árpád véréből van egy csöpp leányágon e dinasztiában. Frigyes Vilmos azonban meglehetős kevés hajlamot mutatott rá, hogy csak gondoljon is azokra a tervekre, a melyekbe őt Magyarországból egypárszor be akarták vonni. Igaz, hogy az ország előkelősége s számottevő része nem is tudott vagy nem akart tudni e tervekről, a melyek mint határozatlan sugallatok röpködtek a levegőben.

Hogy Franyó Remigius hol vette a szövetkezés eszméjét s rajta kívül mások is dolgoztak-e annak kialakításán, nem tudjuk. Leveleket írt az esztergomi érsekhez, Battyhány Ignácz erdélyi és Esterházy Károly egri püspökökhöz, gróf Károlyi Józsefhez, Kárász István csongrádi volt alispánhoz és Dózsa János szatmárvármegyei táblabíróhoz. Bizonyára másokhoz is. A levelekben a terv végrehajtásának alapjául a fegyveres porosz segítséget jelöli meg; akként, hogy Frigyes Vilmos Magyarország felszabadítására segítségül Szilézián keresztül az országba 30 ezer főből álló lovas hadi erőt küld s azzal a fölkelő országnagyok és nemesség fegyveres ereje egyesülvén, az összes haderő egyenesen Bécsnek tart, azt megostromolja, a császárt a magyar királyságtól megfosztja, Magyarország koronáját Frigyes Vilmos fejére juttatja, a ki kész a katolikus vallásra térni s az országot alkotmányosan kormányozni.

Találtak Remigius tanárnál még egy jegyzéket is, melyen rajta volt titkos írása és a megfejtéséhez szükséges kulcs.

Franyó Remigiust, midőn Budáról Bécsbe szállították, a bécsi rendőrség és császári törvényszék tüstént vallatóra fogta. Körülményes részletességgel kérdezték ki, hol s mikor született, kik a szülei és testvérei, hol tanult, hol s miféle tudományokat tanított, társalogni kikkel s miféle dolgokról szokott; faggatták, hogy a 40 egyén közül, a kikhez az eddigi nyomozások adatai szerint leveleket intézett, s velök a rebellió tervét közölte, személyesen kiket ismer, ismeri-e különösen Esterházy herczeget, Illésházy grófot stb.?

Fölötte kíváncsi volt a rendőrség és törvényszéki vizsgáló küldöttség arra, kitől eredt a rebellió tervének eszméje, s hogy választ kiktől kapott leveleire? De Remigius állhatatosan megmaradt nyilatkozata mellett, hogy személyesen csak az érseket, a két püspököt, Károlyi grófot és Dózsa János táblabírót ismeri; hogy a fölkelés eszméje és terve nem mástól, csakis ő tőle származott; végül hogy levelére választ egyáltalán senkitől nem kapott.

A császári törvényszék a Bécsben 1787. aug. 2-án megtartott s a következett 1788. év márcz. hava 28-án befejezett vizsgálatok eredményei nyomán Franyó Remigius tanárt a felségsértés és lázítás tettének elkövetésében bűnösnek nyilvánította, s őt Spielberga várában elszenvedendő hatvan esztendei börtönfogságra ítélte el.

József császárnak 1790. év február havában bekövetkezett halálával Magyarországban helyreállott az alkotmányosság uralma. A jogfolytonosság alkotmányos elve meg nem engedhette, hogy magyar állampolgár, különösen főbenjáró ügyben, idegen bíróság ítéletével marasztaltassék és sujtassék: II. Lipót király tehát még az évi április hó 29-én 5468. sz. alatt kiadott egy fejedelmi parancsot, melyben, a vizsgálati iratok beküldése mellett, Komárom vármegye rendeinek meghagyja, hogy Franyó Remigiuszszal szemben törvényszékük által foganatosítsanak új vizsgálatot, a hazai törvényekkel és törvényes rendszabályokkal megegyezőleg hozzanak ítéletet, s azt kihirdetés után hozzá (a kir. it. táblához) felülvizsgálat végett terjesszék fel.

Igy került a szerencsétlen piarista tanár Spielberga várbörtönéből Komáromba, a vármegye törvényszékéhez, mint első fokban illetékes hazai bíróságához.

Remigiusz itt, az alkotmány védőpajzsa alatt, már szabadabban nyilakozhatott. A törvényszék kiküldöttjei, Csejthey István szolgabíró és Arady László esküdt által eszközölt vizsgálaton a felségsértés és hűtlenség vádjára nézve saját mentségéül a következőket hozza fel:

Tettének alapforrása a hazának szeretete. Ez unszolta őt folytonosan, keresni az eszközöket, hogyan lehetne szerencsétlen hazáját a fenyegető veszedelemtől megszabadítani. Ez sugallta neki a tervet is, hogy az ország kormányzása egy más hatalmasságra bizassék, a ki Magyarországot annak az alkotmánynak értelmében igazgassa, melyet a császár erőszaka elkobzott. Ő úgy volt meggyőződve, hogy II. József császár ez országnak nem valódi királya, mert Magyarország valódi királyának csak az a fejedelem ismerhető el, a ki ilyennek tényleg megkoronáztatott, s a ki királyi esküje szerint a hazai törvényeket, alkotmányt, a rendek szabadságait megoltalmazza. Nyilvánvaló lévén pedig, hogy József császár magát Magyarország királyának meg nem koronáztatta, sőt az országot jogaiból és szabadságaiból rosszakaratútag kiforgatta, következésképp 274reá a rebellis neve és fogalma, melylyel őt az osztrák bíróság oly sokszor illette, nem alkalmazható. Hivatkozik a Hármaskönyv alkotmányi alapelvére, mely szerint lázadónak nem tekinthető, a ki koronázatlan uralkodó uralma ellenében tervezget, tervet sző. Ő azért, hogy Magyarország némely nagyjaihoz a burkus királyra vonatkozólag bizonyos leveleket írt, még rebellisnek nem minősíthető, mert a levelek írásának czélja nem a lázítás, hanem ellenkezőleg a hazafiui lelkiismeretükben fölbolygatott kedélyeknek arra való ösztönzése volt, hogy az ország előkelőségei a hazát fenyegető veszély elhárításáról tanácskozzanak és gondoskodjanak. Hiszen, ha lázadást akart volna szítani, akkor nem az ország nagyjaihoz fordul, hanem egyenesen magához a néphez, melyet mikönnyen lehetett volna felizgatni, kedélyét nyílt lázadásra ösztökélni, ha értésére adja az erőszakos kormányzat anyagi és erkölcsi veszedelmeit, ha megmutatja neki azt, hogy a német nyelven való iskolai oktatás elrendelésének egyedüli czélja az, hogy a magyar nép az ő nemzetiségéből kivetkőztessék.

A bíboros érsekhez intézett levélben arról is volt szó, hogy a burkus királylyal való szövetkezés a szövetség czéljaira három millió forintnyi összegnek egybegyűjtését kívánja. S minthogy Remigiusz az elégedetlen országnagyok részéről a porosz udvarnál küldött képében is megfordult, a vizsgálaton kérdésül intéztetett hozzá, melyik országnagytól mennyi összeg folyt be, s hova fordíttattak és helyeztettek el ezek az összegek? Erre kijelentette, hogy ő ez országnagyoktól valamint semmi írást, úgy semmi pénzt sem kapott.

A vádindítványt felségsértés és hűtlenség czímén írásban maga a koronaügyész, Lányi József tette meg. Komárom vármegye rendeinek törvényszéke pedig 1791. évi január hó 10. és következő napjain tartott nyilvános ülésében az előterjesztett vád és védelem meghallgatása után ítéletét meghozta, melynél fogva a vádlottnak szabadon bocsáttatását kimondta és elrendelte.

A törvényszék ez ítéletében a védelemnek a koronázatlan fejedelemre vonatkozólag felhozott kifogásait szemben az osztrák ház koronaöröklési jogait biztosító 1687. évi 2-ik, és 1723. évi 2-ik törvényczikkelyekkel, nem fogadta el; ellenben döntő súlyt helyezett arra a ténykörülményre, hogy vádlott az alkotmányától megfosztott haza bajainak orvoslását az ország egyházi és világi nagyjainak közbelépésében kereste, tehát az országlakosok ama rendi elemének közreműködésében, mely rendi állásának, társadalmi helyzetének természeténél fogva politikai forradalmak előidézésére avagy támasztására legkevésbbé hajlandó, s a mely, mint ilyen, arra is hivatott, hogy az ország bajai orvoslása körül a módok és eszközök megválasztása tekintetében a mérséklet, a nyugodtabb megfontolás és a tekintély erkölcsi erejével hasson; másfelől arra a ténykörülményre, mely szerint a vádlott ténykedésének a dologban semmi foganatja, külső következése nem lett.

Volt egyébiránt a bíbornok-érsekhez szólott levélnek egy pontja is, mely a szabadonbocsátás elhatározására szintén igen erős védelmi alapnak bizonyult; az a pont ugyanis, melyben Remigiusz így szólott: »Hozzád, főmagasságodhoz, a te érett megfontolásodhoz fordulok tanácsért, ha vajjon helyesek-e gondolataim, vagy ha nem, úgy, a miért lelkem régóta sóvárog, mutasd meg én nekem a helyesebb útat«.

Az ítélet egyéb mentségi okai voltak: vádlott fiatalsága, melynél fogva tettének elhatározását s annak esetleges nagy horderejét érett elmével egész valójában meg nem ítélhette; egyéniségének különös lelki érzékenysége, mely nála a haza szeretetét egész a rajongásig, a haza állapotán való aggódást súlyos búskomorságig fokozta, s mely végre is fátyolt vont a dolgok megítélésénél lelki szemeire; az egyház tekintélyének, s kartársai becsülésének megőrzése, melyek vádlott fogságának fentartása által rövidséget szenvedhetnének; vádlott gyötrelmes szenvedései, melyeket több mint három évi nehéz rabsága alatt kiállott, már is kiengesztelék vala a tettet, a mit ő elkövetett.

Öveges József / Folytatáshoz kattints a posztra

 Öveges József (Páka, 1895. november 10. – Budapest, 1979. szeptember 4.) piarista szerzetes, pap, tanár.

 Ősei apai ágon a családi hagyomány szerint legalább kétszáz évig visszamenőleg népiskolai tanítók voltak. Édesapja, Öveges József (1871–1910), Öveges Alajos iskolai tanító fia. Az apa népiskolai tanító volt, a Dunántúl több községében is tanított. Édesanyja Mihálovics Ilona (1877–1953), Mihálovics István pákai körorvos (1840–1892) leánya.

Amikor legidősebb, József névre keresztelt fiuk született, 1895. november 10-én, akkor a Zala vármegyei Göcsejben, Páka községben éltek. Az elemi iskola első öt osztályát 1901-től 1906-ig a Győr vármegyei Péren végezte, a település tiszteletére róla nevezte el az intézményt. Közben még három testvére született. Szülei a győri bencés gimnáziumba adták. Tizennégy éves korában, 1910-ben meghalt édesapja, az édesanyja tovább taníttatta.

A bencés rendnek nem minden tagja foglalkozott tanítással, ezért szerzetesi családjául a legnagyobb tanító-rendet, a piaristákat választotta. 1912-ben, tizenhét éves korában vették fel, szerzetesi újoncévét, a noviciátust a váci rendházban töltötte. A gimnázium VII. és VIII. osztályát kitűnő eredménnyel végezte a kecskeméti piaristáknál és 1915-ben hasonló eredménnyel érettségizett.

Egyetemi tanulmányait mint matematika-fizika szakos tanárjelölt a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte. Párhuzamosan a piarista rend pesti hittudományi főiskoláján teológiai tanulmányokat folytatott. Közben 1917. december 24-én letette az ünnepélyes fogadalmat. Szaktárgyaiból az összes vizsgát kitüntetéssel végezte el. A későbbi Nobel-díjas Hevesy professzor egyetemi tanársegédi kinevezésre terjesztette fel.

A piarista rend 1919. szeptember elsejétől a szegedi Piarista Gimnáziumba helyezte. 1919. december 16-án tette le a tanári vizsgát és megkapta a tanári oklevelet, és ettől az időtől középiskolai rendes tanárként tanított. 1920. július 4-én szentelték pappá. Így vált teljes értékű piarista tanárrá.

1919–1922 között kezdte pályáját Szegeden, a piarista gimnáziumban, ahol mennyiségtant, vallástant, történelmet és földrajzot tanított, fizikát viszont nem. 1922–1924 között Tatán volt tanár, a piarista rend gimnáziumában. Ekkor jelent meg első zsebkönyve, melyet az újságban szellemesen így hirdetett: „Adja el esernyőjét és vegye meg Öveges József: Időjóslás és időhatározás című könyvét”. 1924 és az 1930-as évek között Vácon a piarista gimnáziumban tanított. 1930–1940 között ismét a tatai piarista gimnáziumban tanár. Ezekben az években írta első tankönyveit (pl. Kis fizika). Az Öreg-tó jegén reverendában korcsolyázás közben kitalálta a vitorlás korcsolyázást. Cserkésztisztje volt a 146. számú Révai Miklós Cserkészcsapatnak. 1940–1946 között Budapesten a piarista gimnáziumban tanár.

A budapesti piarista gimnázium 1946–47. tanévi évkönyvében a következők szerepelnek: „Öveges Józsefet a tartományfőnök úr erre a tanévre felmentette a gimnáziumi tanítás alól és megengedte neki, hogy a Magyar József Nádor Műegyetem Gazdasági Szaktanárképző Intézetében a négy évfolyam hallgatóinak teljes fizikai képzését elvállalja.” Öveges József középiskolai tanári működése ezzel lezárult. 1947–1948-ban a Közgazdasági Egyetem intézeti tanára volt. 1948 és 1955 között a Budapesti Pedagógiai Főiskola fizika tanszékvezető főiskolai tanára. Öveges József az 1948-ban alapított és az általa elnyert Kossuth-díjból és egyéb támogatásokból Budán, a Széll Kálmán tér közelében egy akkor épült házban öröklakást vett magának és oda költözött ki a rendházból, elöljárói engedéllyel. Későbbi években, haláláig, a piarista rendházba járt ebédelni.

1953-tól az Élet és Tudomány című hetilap szerkesztő bizottsági tagja. 1955-ben a Budapesti Pedagógiai Főiskola megszűnésekor saját kérésére nyugalomba vonult. 1958-ban a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem meghívta tanszékvezető egyetemi tanárnak, amit visszautasított. 1958-tól a Magyar Televízió 100 kérdés – 100 felelet című műsorának főszerkesztője volt (az adás 135 alkalommal volt műsoron). A Magyar Rádióban 256 előadást tartott. Több mint harminc éven keresztül a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) országos elnökségének tagja volt.

Az élete hátralévő éveiben életmódján semmit sem változtatott (pl. hajnalban kelt.) Csupán július végén vagy augusztus elején két-három hetes „nyári szünetet” engedélyezett magának. Ezt az időt szülőföldjén, Pákán töltötte. Halála előtt egy héttel még rádiós riporton dolgozott. 1979. szeptember elején agyvérzéssel kórházba szállították és néhány nap múlva meghalt. 1979. szeptember 14-én a budapesti Farkasréti temetőben, szállítás előtti beszentelése történt meg. Szeptember 18-án temették Zalaegerszegen. Díszsírhelye – kívánságának megfelelően – közel van édesanyja sírjához.

A Tatai vár / Folytatáshoz kattints a posztra

Tata jelképe és legjelentősebb műemléke az Öreg-tó északi partján álló romantikus Öreg-vár. A XIV. század végén épült gótikus vízi vár aranykora Zsigmond és Mátyás király idejére esett.

Az épület eredetileg nem védelmi célokra, hanem birtokközpontnak, nyaralónak, vadászkastélynak készült. A várkastélyon nyoma van mind a gótika, reneszánsz, barokk és a romantika stílusjegyeinek is.

A vár története

A XIV.-XV. század fordulóján Zsigmond király építtette a várkastélyt, az Által-ér vizének felduzzasztásával pedig kialakította azÖreg-tavat. Később Mátyás király reneszánsz szellemben átalakíttatta és bővíttette, csinosította tovább. A vár ekkor éltefénykorát, európai eseményeknek adott otthont, a kor humanistáinak gyülekezőhelye volt. Mátyás király kedvenc pihenőhelye lett Tata, a gerecsei vadászatok alkalmával szívesen időzött falai között.

1510-ben országgyűlést is tartottak itt, a török 1543-ban vette be a várat és felégette. A török hódoltság alatt többször is gazdát cserélt. A császáriak egy korszerű olaszbástyás erőddé építették át. A stratégiai helyen lévő végvárat nem kímélték a harcok, ostrom ostromot követve, végül a török végleges kiűzése után elveszítette hadászati jelentőségét, bár a kuruc időkbenVak Bottyán dunántúli támaszpontja lett és 1707-ben a Habsburgok elfoglalták, majd le is rombolták.

1727-ben az Esterházyakhoz került a vár és egészen 1945-ig maradt a család tulajdonában.

A XVIII. században Esterházy Miklós nagyszabású barokk palotát terveztetett a vár helyére, Fellner Jakabbal, de anyagi okok miatt végül is nem bontatta el az egész várat, hanem mellette építtetett fel egy szerényebb kastélyt, a ma is álló Esterházy-kastélyt. Az akkori építkezések tanúja a vár udvari kőhidas főbejárata.

A vár mai képe az 1815-ben kezdődött átépítés során alakult ki, Charles Moreau tervei alapján romantikus stílusban építették át a várat, ekkor készült el, Schmidt Frigyes tervei szerint a neogótikus, tóparti homlokzat is.

A vár mai képe

Az eredeti állapotában négy saroktornyos épületnek mára csak a keleti tornya áll, az udvari főbejárattól a romterületen jól kivehetők a vár négy saroktornyának és az azokhoz csatlakozó palotaszárnyaknak az alapfalai. A várkastélyt három sarkán olaszbástyás, a negyediken körbástyás vízivár veszi körül. Ez az egyetlen magyarországi vár, melyet az eredeti vízárok-védelmirendszer övez. A várat a tóparti sétányon is körbe lehet járni.

TATA AZ 1900-as ÉVEKBEN / Folytatáshoz katt a posztra !

Tata.

A róm. kath. templom.

A tatai régi várkastély.

A tatai kastély.

Tata, a vármegyének Komárom után a legfontosabb és legforgalmasabb községe. Hajdan város, szabadalmas hely, majd mezőváros, sőt czímeres város is, számos kiváltsággal; ma nagyközség. Házainak száma 860, magyar lakosaié 7547. Vallásuk róm. kath., ref., izraelita és ág. ev. s ez utóbbiak vannak a legkevesebben, a katholikusok pedig a legtöbben. Van postája, távírója és vasúti állomása. Területe ősrégi telep. Már a bronzkorszakban is megült hely lehetett, mert területén elég sűrűn találnak e korból való leleteket. A rómaiak korában nagyobb középpont volt és az e korbeli emlékek »ad lacum felicis« alakban szólnak róla. Ősi egyházas hely, melynek Szent Péter és Pál apostolról nevezett benczés apátsága Szent István korába vihető vissza. Abban az oklevélben, melyet IV. Béla király 1263-ban a tatai monostor számára állított ki, találjuk első magyarázatát annak a hagyománynak, mely Tata elnevezéséhez fűződik. Ez az oklevél felemlíti ugyanis, hogy a város nevét az Apuliából beköltözött San Severinói gróf Deodatustól, Szent István keresztatyjától nyerte, a kit Szent István tiszteletből Tatának nevezett. Ez az oklevél villa Tata réven, IV. Bélának öt évvel később kelt oklevele pedig Thota alakban említi. 1234-től 1270-ig a benczés apátságnak itt számos malma volt. 1249-ben a veszprémi káptalan vesz meg Tatán egy malmot. 1305-ben már két Tata szerepel. Az egyik possessio, falu, a másik oppidum, vagyis város. 1305-ben Mikó mester végrendeletében possessio mea Thata megjelöléssel szól róla. 1419-ben ismét oppidum és civitas Thata és ekkor, Garay Miklós nádor elnöklete alatt, itt tartották Győr és Komárom vármegye a gyűléseiket. Ez időben vámja is említve van, melynek jövedelmét a benczések húzzák, de a vérteskereszturi apát, Nagy Lajos adományára hivatkozva, e vámjövedelem felét a maga részére követeli. Ekkortájt épült fel híres várkastélya, mely ez időtől kezdve gyakran látja falai között a magyar királyokat, sőt az egész királyi udvart is. 1426-ban Zsigmond király itt tartózkodott és innen keltezte két levelét a következő módon: Datum in nostra civitate Tata és Datum in oppido nostro Tata. 1446-ban találjuk először említve Ótatát, a mikor az ótatai apátságot a négy Rozgonyi testvér, kegyúri joguknál fogva, Balázs testvérnek adományozza. 1460-ban már világosan fel van említve, hogy Tata két részből áll, vagyis magyar és tót részből. Ez utóbbi a mai Tóváros. 1460-ban Mátyás király Rozgonyi Jánost, Ozsvátot és Rajnáldot ismét megajándékozza a Szent Péter apátság kegyuri jogával. 1480-ban Mátyás király maga is itt volt és innen írt Ottó bajor herczegnek. Három évvel később Mátyás király ismét itt töltötte a bőjt legnagyobb részét. Ezenkívül több esetben igazolható, hogy Tata Mátyás királynak kedvencz tartózkodó helye volt. 1510-ben II. Ulászló is itt járt, innen keltezte egyik levelét és itt tartották meg az 1510-iki országgyűlést is. Egy 1585-iki leírás azt állítja, hogy hajdan Mária királynő lakóhelye volt. Tata fénykorában, 1432-1542 között, állott a Szent Iván hegyen Szent János tiszteletére épült temploma, azonkívül egy másik is a mostani piaczon, mely Szent Balázs tiszteletére épült, továbbá a mai Tóváros területén a ferenczrendiek kolostora. 1691-ben és 1693-ban a pestis tizedelte meg Tata lakosait. 1695-ben gróf Csáky László volt az ura, ki az uradalmat BaráthÁdámnak zálogosította el. Azután Krapff Ferencz József haditanácsos és fia, Ferencz József Gáspár kaptak rá királyi adományt. 1706-ban II. Rákóczi Ferencz báró Andrássy Istvánnak adományozza a tatai uradalmat. 1711-ről az van feljegyezve Tatáról, hogy itt akkor már 150 szűr-csapó lakott, és hogy akkor nyitottak a Szent István hegyen egy kőbányát, melyből szép vörös és szürke márványt bányásztak. Ez időtájt már 10-12 virágzó czéhe volt, melyek közül egyiknek-másiknak az eredete a középkorba nyúlik vissza. 1727-ben vette meg a báró Krapff családtól a tatai uradalmat gróf Esterházy József országbíró. 1737-ben a tatai apátság perel némely részeket a grófi családtól. 1754-ben Kapuváry József igényel per útján 127bizonyos nemesi udvartelket a Pázmándyaktól. 1751-ben kezdik építeni a tatai nagytemplomot, melyet csak 1784-ben fejeznek be. 1816-ban Lissay Dávid formál jogot egy nemesi udvartelekre, a gróf Esterházy család ellenében. 1841-ben épül a kegyesrendiek temploma, kiknek, zárdáját gróf Esterházy Miklós 1764-ben alapította. 1783-ban épült a reformátusok temploma. 1809-ben I. Ferencz király hosszasabban időzött Tatán és itt a mostani grófi kastély keleti kis toronyszobájában írta alá a bécsi békekötést. Tata várának keletkezését homály borítja. Már a legrégibb időkben emlegetik; de hogy ki építtette, arra nézve hiányzanak az okleveles bizonyítékok. Bonfin ismert munkájában úgy rajzolja le, mint az ország legjelesebb erődjeinek egyikét. A XV. század elején királyi vár volt, melyet Albert király és neje, Erzsébet 1438-ban 9000 arany forintért Rozgonyi Istvánnak zálogosítottak el, mely zálogjogban 1459-ben Rozgonyi István fiait, Jánost, Rajnáldot és Osvátot Mátyás király is megerősítette. Később, midőn a királyra visszaszállott, Mátyás király az akkor már romladozó várat nagy áldozatok árán újraépíttette, és mint Bonfinius mondja, dúsan aranyozott és faragványokkal díszített épületekkel és termekkel ékesítette. Környékét mulatóhelylyé alakította át, óriási kiterjedésű halastóval és ritka vadakban bővelkedő vadaskerttel, a hol gyakran és nagy szeretettel tartózkodott. Uralkodásának vége felé e várat fiának, Corvin Jánosnak engedte át. Oláh Miklós (Hungaria, VIII. 15. l.) még megemlékezik e mulatóhelyről, de Istvánffy (XV. könyv 266. l.) a maga idejében már elpusztultnak mondja. A török világban és a Rákóczi-féle szabadságharcz alatt, e várnak fontos szerep jutott. 1526-ban Endrédi Somogyi Ferencz várnagy a várat Ráskay Gábor kezére játszotta. 1529-benPohár Kristóf, 1537-ben Eicheni Baronyay Mátyás a vár kapitányai. 1543. augusztus 19-én Achmet pasa kezére került, ki a várat romba döntötte és a várost felgyújtotta. 1551-ben Garai János volt a vár kapitánya. 1552-ben II. Ferdinánd elrendeli a tatai vár lerombolását, a mi csak kis részben történt meg. 1553-bariAlly Máté a vár kapitánya. Ezután a törökök elfoglalták, de 1556-ban gróf Eck ismét visszafoglalta és ekkor Nagy János lett a várkapitány. 1594-ben Szinánpasa vette be erős ostrom után, de ekkor nem sokáig tarthatta megszállva. 1597. okt. 8-án ismét bevette és 13-án egyik oldalát a levegőbe röpítette. 1598-banSchwarzenberg és Pálffy Miklós vették be. 1605-ben Bocskaynak hódolt meg. II. Rákóczi Ferencz is elfoglalta, de a császáriak 1707-ben visszafoglalták és lerombolták. 1815-ben gróf Esterházy Miklós ismét használható állapotba helyezte. 1832-ben a villám csapott a restaurált várkastélyba, de az ez által okozott kárt ismét kijavították. E várkastélyban őrzik az Esterházy család gazdag és nagybecsű levéltárát. Tata vidéke, a város és a vár közvetetlen környéke is, az itteni számos forrás következtében, valamikor beláthatatlan mocsár volt. 1747-ben gróf Esterházy József és a királyi kincstár, Mikovinyi mérnök tervei szerint, a forrásvíz nagy részét egy 600 holdas tóban gyűjtötték össze, melyet erős töltéssel biztosítottak, azután a fölösleges vizet egy 2000 ölnél hosszabb szárító és egy másik vízvezető csatornával lecsapoltatták és elvezették, miáltal több ezer hold földet tettek mívelhetővé. A töltéssel ellátott tóból évenként 1000-1200 mázsa halat halásznak ki. Gyógyerejű meleg forrásait szintén ismerték már a régmultban és a mult század kilenczvenes éveiben, mikor a budapesti vízvezeték rekonstruálásának kérdése került sorra, komolyan foglalkoztak a szakkörök azzal az eszmével, hogy a tatai rendkívül vízdús források egészséges vizét vezetik a fővárosba. A mult század elején márványbányáin kívül volt 11 malma, nyolcz kallója, híres majolika- és kőedénygyára, nagy ser- és pálinkafőzője, élesztőgyára, bőrgyára és ezernél több kézmíves iparosa. A város mai élénk közgazdasági és társadalmi életéről tanúskodnak következő hivatalai, intézetei és társadalmi intézményei: Van itt főszolgabíróság, királyi közjegyzőség, járásbíróság, telekkönyvi hivatal, kir. adóhivatal, pénzügyőri szakasz, a tatai és tóvárosi gróf Esterházy-féle hitbizomány középponti hivatala, kaszinó, polgári olvasókör, ref. énekkar, katholikus legényegylet, korcsolya-egyesület, lawn-tennis-kör, önkéntes tűzoltó-egyesület, jótékony nőegylet, izraelita nőegylet, izraelita krajczár-egyesület és szent egyesület, kereskedők és kereskedő ifjak köre, ipartestület, iparos segédek segélypénztára, a vörös kereszt egyesület fiókja, iparos ifjak önképzőköre, polgári dalkör, függetlenségi kör, róm. kath. templomi énekkar, több jótékonyczélú asztaltársaság, több temetkezési egyesület, 128két takarékpénztár, egy segélyegylet mint szövetkezet, egy bank- és váltóüzlet és egy téglagyár. A kapuczinus barátoknak is van itt emeletes zárdájuk. Tata a budapestieknek nemcsak kedvelt kiránduló-, hanem szívesen kultivált nyaralóhelye is, a hol a nyarat igen sok család tölti, a Budapestről induló vonatok pedig vasárnaponként százával szállítják a kirándulókat Tata kies, szép vidékére. Van itt e czélra szolgáló külön megállóhely is, közvetetlen a grófi park mellett, mely az ország legszebb és legnagyobb parkjainak egyike, és nemcsak szép részletekben bővelkedik, hanem régi emlékekben is, mert lépten-nyomon találunk maradványokat a rómaiak korából és a török világból, melyeket gondos kezek gyűjtöttek össze, óvtak meg és helyeztek el stílszerű környezetben. Mindjárt a park elején kényelmes vendéglő fogadja az érkező vendégeket. Közel ide van a grófi családtól fentartott versenypálya is és a tatai lófuttatások rendszerint nagyon látogatottak. A tó partján fürdőház van kényelmes fürdőkabinokkal a kirándulók és ottlakók használatára. Tatához tartoznak Diós, Látóhegy, Mária és Miklós puszták, Grébics szőlőtelep, Komlóskert, Téglagyártelep. Dűlőnevei közül figyelmet érdemelnek a Szentgyörgyi, Mikes, Hadnagykúti, Büdöskúti, Agostyánúti és Sánczi dűlők. Ezek közül a Büdöskúti egy kénesszagú gyógyforrástól vette a nevét, az Agostyánúti és a Sánczi dűlőkön pedig a mult század elején a francziák ellen emelt sánczok maradványai láthatók.

 

Részletek a tatai parkból.

Tóváros.

 

Tatatóváros.A piaristák zárdája.

Tóváros, magyar nagyközség, úgyszólván össze van építve Tatával. Történetök is közös, s fejlődésük ugyanazon tényezők befolyása alatt ment végbe. Házainak száma az utolsó népszámláláskor 610 volt. Lakosainak száma a következőképpen oszlik meg: róm. kath. 3638, ref. 585, izrael 442. Portája, távírója és vasúti állomása helyben van és ez utóbbi Tata-Tóváros néven ismeretes. Van itt egy róm. kath. templom, mely a kapuczinus atyáké, és 1744-ben épült zárdájukkal kapcsolatos. A mult század elején polgári és katonai kórháza volt, majolika- és edénygyára, 2-3 márványbányája, nyolcz vízimalma és deszkametsző malma. Itt van Fischer Arthur kályha- és terrakotta-gyára, Melschmidt Gy. örököseinek fehértimár-telepe, Vessel Sámuel és fia, Pál flanel- és daróczposztógyára, SzarvasGyula eczetgyára, Leopold Sándor fiai bőrgyára, Pollák Sándor pokrócz-, szőnyeg- és tarisznyagyára, a gróf Esterházy uradalom pezsgőgyára, falborító és hornyolt cserép- gőztéglagyára. 137Egyéb intézményei az önkéntes tűzoltó-egyesület, a nőegylet, a lovászegyesület, az építő- és famunkások szakegyesülete, nyaralótelepi bizottság, vasúti osztálymérnökség, polgári kör. Újabb időben különösen a nyaralók keresik fel szívesen. Állandóan 16° R hideg fürdője van, lóverseny-idomító futópálya, lóversenytér, a hol a lovaregylet évenként, gróf Esterházy Ferencz védnöksége alatt, lóversenyeket rendez, 10 versenyistálló, 300-400 darab lóval, és 1871 óta honvédlaktanya. Kavicsos, homokos és agyagos talaja jó minőségű asztali bort szolgáltat. Nagykiterjedésű angolpark, 45 holdnyi halastóval és ugyancsak egy nagyobb, 600 holdnyi halastó, mely a két várost egymástól elválasztja.

 

Tatatóváros.A kapuczinusok temploma.

TATABÁNYA 1900 körül / Folytatáshoz katt a posztra !

Szende Lajos vezérigazgató írása...

TATABÁNYA.

Komárom vármegye a tatai szénbányászattal foglalta el helyét a nyugateurópai értelemben vett nagyipari vállalkozásokat magukba fogadó vármegyék között, és ha visszapillantunk ez iparvállalat szédületesen gyors fejlődésére, ha megállapítjuk, hogy rövid tíz év alatt mind a foglalkoztatott munkások számát, mind a termelés mennyiségét tekintve, az ország első széntermelő telepévé küzdötte fel magát: méltán elmondhatjuk, hogy a vármegye e téren is nagy történelmi jelentőségéhez és a neki eddig hazánk mezőgazdaságában kijutott előkelő szerephez méltón foglalta el helyét.A sors különös kegyét kell látnunk abban, hogy e nagyszabású ipari vállalkozás éppen szén termelésében áll, amaz anyagéban, mely minden más ipari vállalkozásnak nemcsak létfeltétele, de valóságban szülőanyja, és hogy felfedezésének és kifejlődésének időpontja összeesik azzal az idővel, midőn a nemzet teljes tudatára látszik ébredni annak, hogy Magyarországnak ipari állammá kell válnia, s midőn ez az óhaj az ország vezető körei előtt minden eddigi megnyilatkozásánál hangosabban és sürgetőbben követel meghallgatást.Az évezredes agrár államból új évezredeket ígérő modern iparállammá való átváltozás, melynek előjeleit most véljük észlelhetni, fogja csak megadni a tatai bányászatnak és ezzel Komárom vármegyének hazánk ipargazdasági haladásában teljes jelentőségét.A telep története.Már évtizedekkel ezelőtt, a negyvenes évek elején ismertek Komárom vármegye délkeleti, Fehér megyével határos részén szénelőjövetelt, sőt az Esterházy grófi uradalom itt - Zsemlye község határában - többszörös, megszakítással, jelentéktelen bányászatot is folytatott, melyet azonban utóbb végleg beszüntetett. E szénelőjövetelre lett figyelmessé 1894-ben a tatai bányászat megalapítója, Királdi Hercz Zsigmond. Az általa kiküldött kitűnő hazai szakférfiak a zsemlyei ismert szénelőjövetelt, gyenge minőségénél fogva, nem tartották alkalmas alapnak nagyobbszerű és életképes vállalkozáshoz. Beható földtani tanulmányaik azonban arra indították őket, hogy kiküldőjüknek mély fúrások eszközlését a legmelegebben ajánlják. A vidék alapos bejárásánál jellegzetes kövületekre akadtak, melyek remélni engedték, hogy a minőségileg ki nem elégítő, az oligoczén képződményhez tartozó zsemlyei szén alatt a régibb képződményű eoczén rétegek és ezek között jobb minőségű széntelepek lesznek feltalálhatók.Az első fúrások.A szénbányászati jogok bérlete a földtulajdonosoktól, nevezetesen az Esterházy grófi uradalomtól és a körülfekvő községek birtokosaitól szerződésileg féltételesen megszereztetvén, megkezdődtek a mélyfúrási munkálatok a régi Zsemlye, most Vértessomlyó község határában. Az eredmény az első fúrólyukakkal teljességgel meddő maradt, mert ezek 110, 206 illetőleg 128 méter mélységekben az itt az alapkőzetet alkotó triasz-korbeli mészkövet elérték, anélkül, hogy eoczén rétegekre bukkantak volna. A fúrásokkal kapcsolatos és meddőnek bizonyult nagy kiadások már-már kedvét szegték a vállalkozó csoportnak. A szakférfiak benső meggyőződésből eredő erős rábeszélésére volt szükség, hogy még egy negyedik, egy utolsó fúrólyuk mélyíttessék. Az előző fúrólyukakból merített tanulságok nyomán, e fúrás helyét jóval nyugat felé Bánhida község határában tűzték ki. Lázas izgatottsággal követték szakemberek és vállalkozók e fúrás haladását. Előbb jellemző kövületekben bővelkedő eoczén rétegeket fúrtak át, 116 méter mélységben pedig egy 5.80 méter vastagságú széntelepet. A. fúróval kihozott szén szurokfekete színű, kagylós törésű volt, minősége, vegyi vizsgálat alapján, körülbelül 5500 hőegység hőhatálylyal bírónak bizonyult.E minden várakozást felűlmuló eredmény után gyors egymásutánban következett a többi fúrólyuk. - 1906 végéig már nem kevesebb, mint 180 ilyen fúrólyukat mélyítettek, melyekkel 5-10-14, sőt egy helyen, a hol a szén feltornyosulása tételézhető fel, 30 méter vastag rétegben, összesen mintegy 200 millió tonna szénnek előjövetelét állapították meg. E szénterület, mely nagyobb számú község alatt terjed el és melynek szíve Felsőgalla, Bánhida és Alsógalla községek, megszokás következtében általánosságban »tatai szénmedencze« gyűjtőnév alá foglaltatik.

Munkástelep.

Kazánház és szénosztályozó.

Középponti gépház.

Tömedék termelése és tömedékakna.

Sodronykötél-pálya.

Függő sínpálya.

Gróf Teleki Géza-akna.

Grós Esterházy Ferencz-akna.

Királdi Hercz Zsigmond-akna.

Sikló-állomás.

Kötélpálya-állomás az aknában.

Szivattyú az aknában.

A telep látóképe.

Külfejtés képe robbantás után.

Kórház.

Iskola, élelemtár és vendéglő.

Szénosztályozó.

A gépház belseje.

A »tatai szénmedencze.«Az ősi természet ilyképp egy nagyszabású bányászat alapját vetette meg. A vállalkozás feladata volt immár a természet kincseit, aknák mélyítésével hozzáférhetővé tenni, nagyszámú munkásnéppel, hatalmas gépek segélyével mozgásba hozni és számukra, a modern nagyipar igényeinek megfelelő közlekedési eszközök útján, a nagy forgalmi útakat megnyitni.A tatai bányászat történetében mindenkor emlékezetes marad az 1896. év karácsony estéje. Ez időben érte el az első, Alsógalla, Felsőgalla és Bánhida községek hármas határpontján telepített akna a széntelepet és midőn országszerte kigyultak a karácsonyfák gyertyái: egy kis csoport visszafojtott lélekzettel leste az első csille szén kihozatalát egy eddig szűz területről; az első csillét, hogy utána annak ezrei, százezrei, milliói következzenek, munkát adva munkások ezreinek, alapot a haza gazdasági fejlődésének.

Külső berendezés.A tatai szénbányászat külső berendezéseinek műszaki alapterve abban állott, hogy Alsógalla község határában, a magyar királyi államvasútak budapest-brucki vasútvonalának mentén, középponti rakodóállomás építtessék, melylyel a köröskörül telepítendő aknák, sugárszerűleg kiinduló sodronykötélpályákkal kapcsoltassanak össze. Ehhez képest első sorban egy 4 1/2 kilométer hosszú, a magyar királyi államvasútak szabványainak megfelelő normálvágányú vasúti pálya építtetett meg, mely a szénmedenczét Bánhida állomással köti össze, egy nagyszabású rakodó állomással és napi 400 vaggonrakomány-teljesítményű szénosztályozóval. Ez utóbbival kötötték össze - sodronypályák segélyével - előbb az első, gróf Esterházy Ferenczről, azután a második, Királdi Hercz Zsigmondról és utóbb a harmadik, gróf Teleky Gézáról elnevezett aknát.Merész újítást jelentett a hazai bányászat terén az a körülmény is, hogy a tatai bányászatot, noha a széntelep a föld felszíne alatt 100 és 200 méter közötti mélységben fekszik, nem függélyes, hanem lejtős aknákkal tárták fel. Ez aknák az eddig szokatlan 300-400 méter lejtős hosszban mélyíttettek le és lehetővé teszik, hogy a föld felszínén levő sodronypályák az almák mélyéig nyúljanak és a nekik a föld gyomrában átadott szénnel telt csille, minden megszakítás nélkül menjen az osztályozón át, a vasúti kocsiig.Az aknák berendezésével párhuzamosan járt természetszerűleg az erőforrás: egy középponti villanyos telep megalkotása.Míg annakelőtte minden gép hajtásához külön kazántelepen fejlesztették a szükséges gőzt és egy-egy bányánál nem ritkán több tuczatra rugott a kazánházak száma: addig ma a tatai bányászat összes gépeit egyetlen középponti telepen fejlesztett villanyos erővel mozgatják. Tizenkét hatalmas, összesen 1800 négyszögméter fűtőfelületű kazánban fejlesztik a gőzt, három darab, egyenként háromszáz és egy darab ezer lóerős gőzgép, továbbá egy 2300 lóerős gőzturbina számára. Ez utóbbi a legnagyobb ilynemű gép, mely 1906 végén hazánkban üzemben van. A gőzgépekkel és turbinával közvetetlenül kapcsolt villanyfejlesztő gépek (dinamók) összesen 4000 lóerőt adnak át vörösréz huzaloknak, melyek az erőt a több kilométernyi körzetben levő egyes fogyasztási helyeken felállított motorok között osztják szét.Csak a gépészeti technikának meseszerű fejlődése, melynek a XIX. század második felében tanúi voltunk, és mely e századot az emberi művelődés történetében kimagasló jelentőségre emeli, tette lehetővé a jelenkori bányászatot. Csak a csoda, mely vékony drótokon a lóerők százait, ezreit viszi a bányák legfélreesőbb helyeire, képesít arra, hogy a föld mélyében, aránylag kis helyen, munkások ezrei munkálkodhassanak és termelhessék ama rengeteg mennyiségű fűtőanyagot, mely a modern iparnak nélkülözhetetlen alapja. A szénipar gépészet nélkül ma épp oly kevéssé lehet meg, mint a nagyipar szén nélkül.A nagyméretű üzemekben való bányászkodás manap magas színvonalon álló tudomány, melyet hazánk kitűnő bányamérnöki kara a selmeczbányai m. kir. bányászati főiskolán sajátított és sajátít el.Nehéz és felelősségteljes az üzemvezető bányamérnök feladata és kétszeresen az új bányaműveknél, mint a tatainál, hol a szakerők többé-kevésbbé ismeretlen alakulásokkal állottak szemben. A bányamérnöknek működésében három, fontosságuk sorrendjében felsorolt szempontot kell törhetetlenül szem előtt tartania: a munkások biztonságát, a bányamű biztonságát és az észszerű, versenyképes üzemet. E szempontok figyelembe vételével állapítja meg az 252üzemtervet és ennek legfontosabb részét: a fejtési módszert, melynek helyes megválasztásától függ egy bányamű felvirágzása vagy tönkje. Laikus ember alig tudja elképzelni, hogy mennyi körülményre kell tekintettel lennie az üzemvezetőnek a fejtési módszer megválasztásánál. A telep csapására és dőlésére, a szén, valamint a fedő- és fekü-kőzet anyagának minőségére, a szénréteg vastagságára, a szállító, légvezető és tömedék-folyosók kedvező elhelyezésére, stb. stb.Tatabányán a bányászat kiváló képességű vezetője, Ranzinger Vincze, m. kir. bányatanácsos-bányaigazgató a talp-oldalpászta fejtési módszerét honosította meg, mely immár tíz év óta kitűnően bevált.A mai nagy tudományos apparátussal és gépóriásokkal dolgozó bányászatnál természetesen a bányamunkás munkaviszonyai is mások, mint régebben voltak.Sokan még ma is borzongással gondolnak a bányász munkájára. Képzeletükben ott áll az ős, a mint titokzatosan leszáll a föld mélyébe, görnyedve hasogatja gyenge szerszámaival a sziklát, küzdve ezer veszedelemmel és végre roskadozva czipeli terhét a bánya kijárata felé.A tatai és hasonló, a jelenkori technika magaslatán álló bányászat látása, mindenesetre nagy meglepetéssel járna az ilyképpen képzelődőkre. Tatabányán a munkások reggelenként, illetőleg esténként az egyes aknák közelében levő tágas »felolvasó-termekben» gyűlnek össze, hol névsor olvasása útján megállapítják jelenlétüket. Egy idősebb munkás hangosan elmondja a napi imát, melyet ájtatosan ismételnek a jelenlévők.Ezek után a munkás, csákánynyal vállán, kis biztonsági lámpával kezében, az úgynevezett személyszállító aknához megy, mely a munkások közlekedésére szánt felvonóval - lifttel - van felszerelve. E felvonók néhány pillanat alatt az akna fenekére szállítják, honnan sugárszerűleg, több irányba kiinduló, villamossággal világított, széles, magas vágatok vezetnek a munkahelyekre.

Biztonsági intézkedések.A bánya látogatóinak elsősorban az üde levegő fog feltűnni, mely mind a vágatokban, mind a legtávolabb eső munkahelyeken körülveszi. A modern bányamérnöki tudomány egyik legnehezebb, de eredményében legáldásosabb ága: a légvezetés tette ezt lehetővé. A külszínen elhelyezett hatalmas szellőztetők - ventillátorok - perczenként több ezer köbméter levegőt szívnak a bányákon keresztül. E légáram oly módon vezettetik, hogy annak minden egyes munkahelyet érintenie kell, hogy minden egyes munkásnak a szükséges friss, üde levegőt meg kell kapnia.A munkás, a munkahelyre érkezvén, rendszerint a »réselés« munkájába fog, azaz csákányával a még érintetlen szénfalba 100-120 centiméter mély, változó szélességű és 30-50 centiméter magas rést vág. Mikor a rés készen van, mind a rés felett, mind a rés alatt megmaradt szénfalba, a réshez hasonló mélységű lyukakat fúr, ezekbe biztonsági robbantószert helyez el és e robbantószert, villanyos gyújtógépek segélyével, jó távolból meggyújtja. A »lövések« eldördülése után megvárja, míg a szellőztető a gázokkal telt levegőt frissel pótolta, azután újból a munkahelyre megy és a »lelőtt« szenet csillébe - négykerekű kis kocsiba - rakja, melyet a bányásznyelv »kutyának« nevezett el és ezt továbbszállítás végett a »csillésnek« adja át.Nagyfontosságú feladata ezután a munkásnak: a munkahely biztosítása bedőlés ellen; e czélból oly távolságban, mint ezt a fedőkőzet többé vagy kevésbbé szilárd volta megköveteli, faoszlopokat állít fel.

Szállítás.Közben a csillés a síneken mozgó szeneskocsikat az akna felé tolja. Mi sem természetesebb, mint az, hogy e téren is már legnagyobbrészt géperő pótolja az emberi munkát. Oly modern felszerelésű bánya, mint a tatai, keresztül-kasul van hálózva a legkülönfélébb szállítási berendezésekkel. A siklókon fékek segélyével eresztik le a telt csilléket és ezek önsúlyukkal vonják fel az üreseket; meredek emelkedésű folyosókon vitlák hozzák fel őket, míg csekély emelkedésű és szintes vágatokban végnélküli kötelek mozognak állandóan, magukkal vivén a telt csilléket és hozva az üreseket.Az 1906. év vége felé egy angol mérnök kért és nyert engedélyt a tatai bányászat megtekintésére. Előzetes beszélgetés közben a vendég az angol bányák tökéletes szállítási berendezéseit magasztalta és azok tanulmányozását kötötte a vezetőség lelkére. A bányák bejárása után azonban kijelentette, hogy ez irányban a tatai berendezések jobban már nem tökéletesíthetők.

Tömedékelés.A tataihoz hasonló vastag széntelepek kitermelésénél, a visszamaradó nagy üregek állandóan veszélyeztették bányászatokat, főleg két irányban: elsősorban az üregekben lévő levegő behatása alatt, a csaknem minden bányában található széndús, égvényes palák vegyileg bomlani kezdettek, meggyulladtak, állandó tűzveszélylyel fenyegetve az üzemben levő bányákat; másik nagy hátránya ez üregeknek, hogy lassan-lassan a felszíni talaj süppedését idézik elő, E jelentős hátrányok elkerülése végett a kivett szén helyét földdel tömik be, a mi mind a meggyulladást, mind a süppedést megakadályozza. A tatai bányászatot már megalapításakor ily módon rendezte be vezetője. A kitermelt szén helyébe földet tömtek, mely földet ugyanazokon a csilléken hordották a bányába, melyek a szenet hozták ki. Három éve, hogy Németországon keresztül egy jelentős amerikai találmány híre, az úgynevezett iszaptömedékelésé, érkezett hozzánk. A tatai bányászat e tömedékelési eljárást hazánkban elsőül tette magáévá; e szerint a tömedék anyaga, vízzel keverve, mint iszap, kilométernyi távolságokra csöveken át vezettetik a földalatti folyosókon és e csövekből hull ki a kiszedett szén helyére, hol a víz lefolyván, a homok szilárd falként marad vissza. Hogy laikusoknak e találmány fontosságát némileg jellemezzük, felemlítjük, hogy a minden iránt érdeklődő német császár kihallgatásra rendelte ez eljárás németországi első bevezetőjét, hogy jelentőségét és mibenlétét magának megmagyaráztassa. Az új eljárás sok száz munkás nehéz munkáját pótolja.A vállalkozók anyagi érdeke, de a folyton növekedő fogyasztás is, melylyel nem áll arányban a munkáskéz szaporodása, arra ösztökéli a modern technikus világot, hogy az emberi munkát minden lehetőség szerint gépek munkájával pótolni igyekezzék. Ez irányban az »iszaptömedékelés« már óriási haladást jelent, melyet nyomon követ a másik: a géppel való réselés, vagyis az általunk már előbb említett, az érintetlen szénfalba vésendő első bevágásnak géppel való elkészítése. Hazánkban eddig e munkát a bányász kézzel végezte, ő vájta a szénbe csákányával a rést; e legnehezebb és a legtöbb szakértelmet igénylő, egyúttal legveszélyesebb munkája után nyerte a tulajdonképpeni kiképzett szakbányamunkás a »vájár« nevet. Az előrehaladott külföld, különösen Északamerika és Anglia nyomán indulva, a mely két állam együtt a világ széntermelésének felét produkálja, a réselésnek sűrített levegővel hajtott gépekkel való elvégzése van e pillanatban, az 1906. év végén a tatai bányászatnál berendezés alatt. E nagy anyagi befektetéseket igénylő gépészeti berendezés a bányásznak, - mint fent említettük, - legnehezebb és legveszélyesebb munkáját van hivatva végezni.Kétségtelen, hogy a bányászat ma is sokféle veszélylyel egybekötött foglalkozás és sajnos, az 1906-ban a francziaországi Courrièresben előfordult elrémítő szerencsétlenség mutatja, hogy nagy katasztrófák ma sincsenek kizárva. A bányákban manapság előforduló ily nagy szerencsétlenségek rendszerint sokféle természeti esély összejátszásának eredményei; ezek teljesen kizárva soha sem lesznek oly helyeken, hol emberek nagy tömegekben vannak együtt, hol az emberi ész által teljesen sohasem ellenőrizhető természeti erők behatásával, pillanatnyi romboló féktelenségével állunk szemben, de nem hiszszük, hogy ily módon manap a bányászat több áldozatot szedne, mint tegyük fel a színházégések. Bízvást elmondhatjuk, hogy a tatai bányászat minden berendezésénél, költségkímélés nélkül, megtörtént és megtörténik minden, a mi alkalmas a munkával járó veszély csökkentésére, a munkások testi jólétének, egészségének megóvására, konzerválására. S ha magában a napi munkában - bár hála az égnek, elvétve - előfordulnak balesetek, ezek nem számosabbak, bármely más, hasonló, nagyszámú munkáskezet foglalkoztató iparnál és az esetek legnagyobb része bebizonyíthatólag arra vezethető vissza, hogy a munkások elfásulnak a mindennapi veszedelmek iránt, mint például a kőmíves vagy cserepes a leesés veszedelme iránt, és a fennálló biztonsági intézkedések legelemibb előírásait is nem ritkán határtalan könnyelműséggel mellőzik.Mily rövidlátó az, ki a huszadik század elején a munkaadóban még a munkásnép ellenségét keresi. A kapocs a tőke és a munka között napról-napra szorosabb, az egymásra utaltság érzése erősebb és tán egy iparnál sem oly mértékben, mint a bányászatnál.

A bányászok.A tatai bányászat megalapítói az első percztől kezdve teljesen át voltak hatva az érdekek kölcsönösségének, párhuzamos voltának ez érzésétől, és minden ténykedésükben ez vezette őket. Kétszeres fontossággal birt a munkáskérdés éppen a tatai bányászatnál. A környék amúgy is csekélyszámú munkásnépe csak az évek folyamán, lassanként szokott bele a bányamunkába. A munkásnépet messzeföldről kellett összetoborzani és minden egyes munkás elhelyezésére lakásról gondoskodni. A tatai bányászat ez irányban, a tekintetbe jövő egyéb bányászatokkal szemben, kedvezőtlen helyzetben van. Míg az osztrák bányák a környező népes falvakban megfelelő számban találnak munkáskezet, míg a hazai, nagyobb jelentőségű nógrádi bányák, lassúbb fejlődésükben, ugyancsak leginkább a környékben tudtak munkástörzsre szert tenni, addig a tatai bányászatnak, rohamos fejlődése következtében, tíz év alatt egész várost kellett felépítenie és benépesítenie. Tíz évi üzem után az 5000 főnyi munkásságnak már harmadrésze kerül ki a környékbeli falvakból, míg kétharmad része még mindig telepített, kolonizált munkás. Minden munkás elhelyezése átlagban 1000 korona befektetéssel jár. Ezért kellett a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársulatnak egész várost felépítenie, mely ma hatszázötven épületet és 10.000 léleknyi lakosságot számlál, külön vasúti, posta-, távíró- és telefonállomással, és Tatabánya önálló község néven szerepel a községek országos törzskönyvében. A fejlődés e gyorsasága páratlan hazánkban és a külföldön sem talál sok analogiára.

Tatabánya község.Tatabánya község több kilométernyi hosszban a vasút mentén terül el; újabb részei már a volt bánhidai uradalmi erdőben épültek. A szabályosan egymás mellé sorakozó házak egyenes utczákat alkotnak, melyek fákkal vannak szegélyezve. Minden munkásház hat családnak nyújt egy-egy szobából, konyhából és kamarából álló lakást, melyhez kis házikert is tartozik.A nőtlen munkások számára czélszerűen berendezett munkáskaszárnyákat épített a társulat.A tiszti lakok kis kertektől körülvéve, festői látványt nyújtanak.Legfőbb kötelességének ismerte a társulat nagyrészt saját költségén, kisrészben a munkástársládával egyetemben, mindazoknak az intézményeknek megteremtését, melyek a munkások szellemi és testi jóvoltát szolgálni hivatvák.A társulat iskolájában immár tizenhat tanerő oktat 1500 gyermeket és a nevelés hazafias iránya mind a megye, mind a tanügyi kormány részéről többször részesült dicsérő méltatásban. A német, tót, vend, lengyel ajkú munkás-gyermek, félévi iskoláztatás után meglepő, módon sajátítja el hazánk nyelvét. A kisdedek, - nem kevesebb, mint 300, - két szakképzett óvónő és megfelelő számú segédszemélyzet felügyelete alatt játszanak és játszva tanulnak.A munkások testi jóvoltának ápolása és megvédése a legbehatóbb gondoskodás tárgya. Jól felszerelt és czélszerűen berendezett modern kórház áll a betegek rendelkezésére, külön pavillonnal ragályos betegek részére és jól felszerelt gyógyszertárral. Egy főorvos, egy műtőorvos és egy belgyógyász nagy lelkiismeretességgel igyekeznek a munkásokat betegség esetén gyógyítani és előrelátó gondoskodásuk, jó tanácsaik következtében, az új község egészségi állapota igen kielégítő. Ebbeli fáradozásaikat támogatja a társulattól berendezett egészséges ivóvizet szolgáltató vízvezeték, valamint a díjtalanul a munkások rendelkezésére álló kád- és zuhanyfürdő.Tűzoltóság, gyakorlott mentőszemélyzet egészítik ki a közjónak szolgáló intézményeket.Az új község lakossága túlnyomó részben róm. katholikus hitvallású lévén, a társulat kuratiát létesített és a lelkipásztori teendőket egy kurátus osztja meg két káplánnal.A tisztviselők szórakoztatására kaszinó, az altisztek részére társas olvasókör áll rendelkezésre, míg a munkások nyáron a társulat által külön e czélból megvásárolt, a községgel határos erdőben, télen pedig az e czélra szolgáló termekben, a munkás-zenekar hangjainál szórakoznak.

Megélhetési viszonyok.Nagy és fontos feladat háramlott a társulatra a munkások olcsó megélhetésének biztosítása körül. Az évről-évre szaporodott munkáslétszámot a környék nem tudván élelmiszerrel ellátni az árak rendkívüli mértékben emelkedtek. A társulat élelmiszertárt állított fel, három vendéglőt, egy nagy, a katonai pékműhelyekhez hasonlóan felszerelt pékműhelyt, tejüzletet, mészárszékeket, stb. A vezérelv mindenben az volt, a munkást a lehető legjobb áruval, a lehető legolcsóbb, nagyban való bevásárlási árban ellátni és a mellett különös ügyet vetni arra, hogy a szükséges egészséges élelmiczikkek: hús, kenyér, liszt, sör, zsír, szalonna, a lehető legjutányosabban kerüljön a munkás kezéhez, míg az erős alkoholtartalmú italok ne legyenek olcsóbbak a környékbeli falvak árainál, nehogy az olcsó árakkal a sajnos, úgyis eléggé elharapódzott iszákosság istápoltassék. A telepen lakó önálló kézművesek megszabott jutányos árban tartoznak a munkásság igényeit szolgálni. Mindez üzletekről külön mérleg készül és terjesztetik a bányakapitányság jóváhagyása alá, mely a mutatkozó nyereséget a munkások társládájának utalj a ki.A nőtlen munkások jó és olcsó ellátására munkás népkonyha áll fenn, ahol 90 fillérért reggeliből, ebédből és vacsorából álló egészséges napi élelmet nyújtanak a jelentkezőknek.Az eredményeket tekintve, joggal mondhatjuk, hogy a munkások jó és olcsó ellátását czélzó intézmények kiválóképpen beváltak és elsősorban ezeknek köszönhető, hogy aránylag rövid idő alatt sikerült ily nagyszámú munkásnépet összegyűjteni.

Széntermelési statisztika.A tatai bányászat megalapítói, bár egész vállalkozásuk nagyszabású voltát tagadni bizonyára senki sem fogja, még legvérmesebb reményeikben sem merték a bányászat olymérvű fejlődését remélni, mint azt a következő számok feltüntetik:

1897. évben a termelés	379.066 mm.,	a munkások létszáma 450
1898. évben a termelés	1,215.383 mm.,	a munkások létszáma 1.259
1899. évben a termelés	3,039.858 mm.,	a munkások létszáma 1.829
1900. évben a termelés	4,806.600 mm.,	a munkások létszáma 2.794
1901. évben a termelés	6,547.800 mm.,	a munkások létszáma 3.467
1902. évben a termelés	8,119.000 mm.,	a munkások létszáma 3.555
1903. évben a termelés	8,193.500 mm.,	a munkások létszáma 3.488
1904. évben a termelés	9,372.000 mm.,	a munkások létszáma 4.642
1905. évben a termelés	11,106.000 mm.,	a munkások létszáma 4.803
1906. évben a termelés	12, 750.000 mm.,	a munkások létszáma 5.000

E jelentős mennyiségek kitermelésében az 1900.-1903. években átmenetileg szerepet játszott a külszíni fejtés is. Több millió métermázsa szén oly csekély mélységben találtatott a föld felszíne alatt, hogy a földréteg eltávolítható volt és a széntelep a nap fényénél fejtetett le.A tág keretekben megszabott Tatabánya állomás lassan-lassan elégtelennek bizonyult a növekvő forgalom lebonyolítására, annyival is inkább, miután az 1906. évben már 13 millió métermázsa szállítása irányoztatott elő. Ez tette szükségessé, hogy a magyar királyi államvasútak Felsőgalla állomásának kapcsán, új szénrakodó állomást nyisson, mely 1906. év végén adatott át a forgalomnak. Az új állomás 1200 méter hosszú vashíddal van összekötve, a nagyérdemű Ranzinger Vincze bányatanácsos-bányaigazgatóról elnevezett VI. számú és VII. számú aknával. Modern berendezésű és nagy teljesítő képességű osztályozóján a szén tetszésszerinti nagyságú darabokra választható.A tatai bányászat rohamos fejlődését jórészt kereskedelmi szempontból is igen kedvező fekvésének köszöni. A m. kir. államvásútak fővonalán, két oly nagyjelentőségű ipari góczpont között fekve, mint Budapest és Bécs fő- és székvárosok; előnyös vasúti kapcsolatban Komárom, Győr, Pozsony és a Dunántúl egyéb ipari jelentőségű városaival, kitűnő széntermékére, busás fogyasztási piaczot talált. Ma már nemcsak a Dunántúl iparát szolgálja, de hazánk dunáninneni részeiben, a Duna-Tisza közén, a Nagy Magyar Alföldön és a bánsági vármegyékben talál készséges vevőkre.A tatai bányászat teremtette meg a szénkivitelt Ausztria felé és 1906-ban már több mint 35.000 kocsirakomány talált elhelyezést a szomszéd országban, 4,000.000 koronával javítva meg hazánk gazdasági mérlegét.

Brikettgyártás.A tatai bányászatnál honosították meg először nagyobb mértékben a brikettgyártást. A szénpor, szurok segélyével tojás, vagy tégla alakú darabokba sajtolva, ma már kedvelt fűtőanyaga a hazai közönségnek.

Mészégető és téglagyár.Ugyancsak a tatai bányászattal kapcsolatos a felsőgallai mészégétőtelep, mely ma hazánk legnagyobb ily telepei között foglal helyet és 1906-ban 2500 kocsirakomány meszet adott át a forgalomnak.A bányatelepen levő géptéglagyár évi két millió tömör tégla termelésével, a fűrészmalom, a nagy kőbánya és gépműhely kizárólag a telep szükségletét szolgálják.Ez volna dióhéjban a tatai bányászat rövid, tíz esztendős multjának és jelenének ismertetése. A kiindulási pont 1896-ban Alsó- és Felsőgalla testvérközségek, Bánhida, stb. szántóin az ismert »szőke halászszal rengő térség«, melyen 1906-ban tízezer lelket számláló, virágzó község, 24 millió korona tőkével, 5000 munkást foglalkoztató, 12 millió korona értéket produkáló iparvállalat áll, mely óriási anyag, élelmi- és ruházkodási czikk fogyasztásával, közvetve még további ezreknek ad kenyeret, megélhetést, nagy mértékben hozzájárult a közjólét emeléséhez a környékbeli falvakban és számottevő tényező hazánk iparában.A kiindulási pont és a mai állapot között mérhetetlenül sok érdemes munka és gond, sok jó barát támogatása, sok nehézség és kishitűség leküzdése fekszik.Komárom vármegye közönsége és hivatott vezetői mindenkor felismerték e nagy ipartelep fontosságát a vármegye gazdasági életében. A rideg formalitásokat mellőző előzékenység sokban egyengette útját Tatabánya fényes fejlődésének.