2017. július 26., szerda

A D–944 PSZH / Folytatáshoz kattints a posztra


 D–944 PSZH az 1960-as évek elején Magyarországon, a FUG alapján kifejlesztett, 4×4 hajtásképletű, úszóképes páncélozott szállító harcjármű (PSZH). A Magyar Néphadseregnél és a Rendőrségnél volt rendszeresítve. A teljes egészében hegesztett acél szerkezetű D–944 PSZH 1966-ban jelent meg (a Nyugat kezdetben felderítő járműnek vélte). Az úszóképes páncélozott szállító harcjárművet vízen két vízsugárhajtómű hajtja meg. A D–944 hat katonát szállíthat, akik a jármű oldalain lévő kis méretű ajtókon tudnak be-, illetve kiszállni. A típust ellátták infravörös éjjellátó berendezéssel, valamint a kerekek légnyomását szabályozó rendszerrel, emellett teljes körű atom-, biológiai- és vegyi (ABV) védelemmel. A D–944-nek van parancsnoki, mentő és atom-, biológiai- és vegyi felderítő változata is.
 A négyhengeres, Csepel D 414.44 dízelmotor a jármű hátsó részében kapott helyet, a deszanttértől teljesen elkülönítve. A motortérben foglal helyet továbbá két, egyenként 90 literes üzemanyagtartály is. A járművet ellátták két TVN–2 infrareflektorral, egyiket a fegyverzet mellé, a másikat pedig a torony tetejére szerelték. A torony hátuljára az R–113 rádióhoz tartozó antenna került.
 A páncélost kézi meghajtású, forgatható toronnyal látták el, ebbe egy 14,5 mm-es KPVT géppuskát, és egy koaxiális 7,62 mm-es KGKT géppuskát építettek, KM–1 típusú irányzékkal. A fegyverek emelkedési szöge -5° -tól +30° -ig terjed.


Típusváltozatok

  • D–944.00 PSZH – Alapváltozat.
  • D–944.77 PSZH – A határőrség és belbiztonsági szervek számára átépített változat.
  • D–944.00M PSZH–M (1988) – D–944.00 változat korszerűbb R–123 rádióval, és KGKT géppuska helyett PKT géppuskával. Emellett egy erősebb, 110 LE D–414.44/2 motor is helyet kapott.
  • D–944.00M PSZH–F – Felderítő változat.
    • D–944.31M SZDPK–PSZH – D–944.00M változaton alapuló századparancsnoki jármű, 2 darab R–123 rádióval, és egy R–107 rádióval a deszanttérben ahol azonban csak két személynek van, egy rádiókezelőnek és egy térképésznek.
    • D–944.21M ZPK–PSZH – D–944.00M változaton alapuló zászlóalj-parancsnoki szállítójármű, további rádió adó-vevőkkel – két R–123 egy R–130 és két R–107 –, emellett antennákkal amik a harcjármű oldalain kerültek elhelyezésre.
    • D–944.22M ZTÖF–PSZH – D–944.00M változaton alapuló parancsnoki szállítójármű, további rádió adó-vevőkkel – egy R–123, egy R–130 és két R–107 –, emellett antennákkal amik a harcjármű oldalain kerültek elhelyezésre.
    • D–944.21M OPK–PSZH – D–944.00M változaton alapuló tüzérségi parancsnoki jármű. Ez a típus három R–123MT típusú rádióval lett felszerelve, egy ET–68 lézeres távolságmérő a KPVT helyén, egyéb tüzérségi felderítő berendezések.



Általános tulajdonságok
Személyzet3+6 fő
Hosszúság5,69 m
Szélesség2,5 m
Magasság2,3 m
TömegÖnsúly 6665 kg
Össztömeg 7600 kg
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat14 mm hegesztett acél
Elsődleges fegyverzet14,5 mm KPVT géppuska
Másodlagos fegyverzetLövegcsővel párhuzamosított KGKT 7,62 mm-es géppuska
Műszaki adatok
MotorCsepel D-414.44 négyhengeres dízelmotor
Csepel D-414.44/2 dízelmotor
TeljesítményD-414.44 = 100 LE (74,57 kW)
D-414.44/2 = 110 LE (82 kW)
SebességMűúton (max.) = 81 km/h
Terepen (max.) = 45 km/h
Vízben (max.) = 9 km/h km/h
Hatótávolság500 km

4 megjegyzés:

  1. Debrecenben ilyenen voltam toronylövész!
    1994-95

    VálaszTörlés
  2. 74-76-ban volt szerencsém hozzá. géppuska lőgyakorlaton potyogott a fejünkre a forró töltényhüvely...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 74-76 Nagyatád, Gyakorlaton a hideg miatt a PSZH-ban aludtunk lezárt nyílásokkal... majdnem megfulladtunk.

      Törlés
    2. Konzervnyúl, ahogy a seregben hívtuk ��

      Törlés

Ezt is látnod kell

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...